A VILÁGJÁRÓHOZ

A VILÁGJÁRÓHOZ

Hétéve már, hogy összevesztek
előttem,  miattam.
Az ok, oly mindegy mi volt,
tán kéretlenül tanácsot adtam,
vagy beleszóltam abba,
mikor kel, és hogy fogja
a kést az asztal mellett.Hétéve most, és elsőszülöttem,
a kényszerből hazát cserélt,
régvárt látogató,
batyuját összekapva, remélt
otthoni megnyugvás helyett,
féléves gyerekkel karján,
dühöngve sírva elment.

Párja könnyezve futott utána.

Belőlem nőtt apró kincskereső
a világ, s az óceán másik partján
kutatja, útját a boldogulásnak.
Magyar szó csak ritka vendég
vacsoraasztalánál.

Uram, de sokkal tartozom neki,
nagy az adósság, s maholnap
nem lesz, ki rendezi,
mert vénül a vérem futása, lassul,
és fogy az erő.
Az emlékeimből,
mik kéretlen szaporodnak,
sorra jön elő együtt töltött idő
sok kedves perce....

.... mind azt mutatja,
hogy apja kegyetlen, magára hagyta
ott és akkor, mikor nem lett volna szabad.

Uram, tudom te, tán megbocsátod,
mert ezt is, mint mindent,
fentről, tisztán látod, és mérlegedben
ott a súly javamra, lettem jó férj, és jó apja
másodszülött fiamnak.
De mondd Nagyúr, kaphatok-e
egyszer feloldozást attól, ki elvadult,
és kivert hontalannak érezve magát,
eldobott engem, az őt elhagyót,
elhagyott otthont, anyát, hazát,
hogy megmutassa, benne is ott az érték,
briliáns ész, tehetség, készség,
és bármi léptékkel mérik,
mit asztalra tesz, a mércét magasan megüti?

Kicsiny fiam! Felnőttem, ott a másik parton!
Szánd meg te is az ellened vétkezőt,
és kívánj csendes álmot nekem,
hazai földben.

Balog Gábor
-csataloo-
2005.11.21.