SZEGFŰ

SZEGFŰ

Látóhatárig nyúló
nagy zöld pázsiton megyek,
pedig csak látomás,
úgymond, pihenek,
gyűjtöm a harci kedvet,
ha tetszik, az ébredéshez.
Koránkeléshez szokott,
munkába kopott
test játéka ez,
a zárkózott kitárulkozása,
magány oldása,
összetartozások feláldozása,
álomért, álom ellen,
csak menetelve,
szemben semmi szél,
és fények is csak
halkan orgonálnak.

Megállnék, itt a mezőn,
kérnék helyet, hogy maradjak,
De zöld fű felett a varjak
ülnek karácsonyt,
elzavarnak, álomvilágból
kiszavaznak, - jó munka –
hangos károgással
szárnyra kapnak,
és búcsúzóul,
szegfűt dobnak elém.

Balog Gábor
-csataloo-
2007.10.16.