BESZÁMOLÓ

BESZÁMOLÓ

Végre megkerültél!
Rég élek nélküled.
El sem hiszed,
hol ételért koldultam,
kapkodtam fogyó levegőt,
idétlen parkokban leültem
és képzeletben játszottam,
hogy veled beszélgetek.
Parazsad mentettem át,
két tenyérbe, mellhez szorítva,
hogy meg ne fagyjak.

Nem csak emléknek
hagytad itt magad,
fényképek, árnykép, mosoly,
mosoly szájam szegletében
igézett naponta,
mert nézegettem mind,
hogy mutasd valós magad,
testben is,
ha csak két dimenzióban
és a múltban,
mert hamis illúziókat
fogantat nincsek halmaza.
A férfielme amúgy is esendő,
méginkább akkor,
ha választott csillaga
csalódásból, okkal,
vagy szipla „csak”
eljátssza, hogy lehullott.
Pedig világít fennen
változatlan.

Őrzöm minden rezzenésed,
szemed, vonásaid, az ébredésed,
őrzöm, hogy két kézzel adsz,
el- és ki nem mondott
minden szavad
naponta visszadobban.
Őrzöm hajadból a füstöt,
s ahogy halad napok sora,
új kedveseknek mondok mesét,
hajukba fújom,
neked mesélek.

Őrzöm verseid dallamát,
szabályos,
pontos formáját leírt szavaknak:
Tanítanak.
Hibáim,
nagyritkán boldog álmod őrzöm,
és most, hogy megtaláltalak,
furcsa melegség simogat.

Élsz, ez megnyugtató!
Ha engeded, időnként jelentek.


Balog Gábor
-csataloo-
2006.10.14.