JELENTÉSEK KÖNYVE XXX.

Álmaim körbejárnak hitet,
csodát, lehangolt húrú
zongorát álmodok,
és forgószékre kényszerít eléjük
valami múlt. Nagybátyám jazzt kalimpál,
anyám énekel, én lesem az órát,
mikor végezhetek már Czerny-vel,
mert labda vár a grundon.

Álmomban látlak nagy-néha Téged,
fátylat lebbentesz tűz előtt.
A háttér sötét. Tudjuk. Éj van
és tested sejtelmes, mint a Hold
hízás-fogyása, eltűnte, visszatérte.
Hol sarló-kosárba ülsz, hol nyelvet öltesz,
röpke perceket karomban töltesz,
s rebbensz mint a láng a tűzben,
vissza ezüstnek fenn, sötétben.

Bizony, mondom nektek,
én minden ébredéskor
hangtalanul,
elsiratom az álmaim.

........

Kár, hogy az értelem

kevés volt bennem.

Ágon levél leng

még fogja kocsánya,

ragaszkodna. Magányba,

röptébe, szárnyalásba.

Társtalan. Miért

vinné a vágya?

Itt még tartozik….

Anyjához, a fához.

Bedolgozóként földhözkötötthöz,

életadó tavaszi rügyhöz,

miből kinőtt.

Társas magányban telt tavasz,

és jó volt egyívásúakkal

ringatózni szélben….

Nyári nap ismerősként köszönt,

ígért szerelmet. Időnként

hideg vízözönt zúdított

nyakába némi felhő?….

Levél. Ivartalan,

nem termő,

csak munkás, esendő?.

Láthatatlan egy a lomb között…

Hiába vágyak, hiába társak,

egyazon ágon együtt pusmogón.

Elmúlt egy élet.

Szélben ringatón mesélt meséket

süket füleknek.

A fagy kése vár metszeni

az ág fokán a maradékot.

Este lesz, szokásos.

Hideg.

Élek e még?

Felkelek-e holnap is

nélküled dicsérni

Isten szép világát?

 

Balog Gábor

-csataloo-

2023.02.15

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXIX.

(A vallomás)

Jelentem, neked, visszatért,

megtalált,

kiteljesedtem!

Bensőmben gazdagabb lettem,

második veled-tavaszban

majd ötven elveszett évem

lett új olvasat.

Új értelmet kapott

fürdés a kádban,

csillagnézések az éjszakában,

eldobbant szívdobbanásokat,

bagolyszárny suhanást hallgató fülek

teraszon, mezítelen a nyárban,

és téli éjszakában

a lerúgott tűztakaró.

Veled nehezebb, mint

bármikor korábban,

és fogyóban lévő Holdban

a vonzás is több.

Az el nem múlást adod

szóban, történetekben,

egybecsengő, be nem tartható,

betartottnak tudott,

nem remélt ígéretekben,

arborétumokban, ligetekben,

nálam, szobámban,

ágyban, asztalomnál,

tajtékos érzelem-halomban,

karomban te,

a Te,

kettős életedben, magad választottjaként

engem kiszemelten,

sokáig kóbor-elveszetten most,

hazatérten!

Keserveimben is.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.02.19. 16:43

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXVIII

(Este Ilussal)

Beleültünk az esténkbe,

mi ketten

és én

tettem fel húst, hogy frisset adjak enni.

Neki.

Mondtam, figyeljünk, le ne égjen

aztán(?) zenéltem,

ő meg beszélgetett munkából érkezettel,

fiammal, a kisebbikkel.

Idő szállt,

épp belefért,

mikor teraszról szobába

a zenegéppel beköltöztem,

anyu már rég aludt,

és a gázt a kész étek alatt

még kozma, kozmák nélkül

zártam el.

Szeretem ezt a fáradt

aluszékonyt.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.11.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXVII.

Jelentem, Odüsszeiám

második része is kész,

összefésült.

Már ötszáztizenkilenc oldalon,

hirdetem fióknak, hogy

szeretlek, piedesztálra emellek,

ha kell, ha nem!

És ebben, persze benne, hogy

még létezem, rontom

szép világom jó levegőjét.

Emlékezem minden időkre,

teszem fogyóban lévő dolgaim.

Tán kegyes lesz a fentlakó,

a döntnök,

ha tud rólam, egyáltalán, s ad

időt, hogy befejezzem,

őt dicsőítően is a történetem!

Hajnali,

már megírt leveleimmel, szerelmem,

hálával, ezer fohásszal,

s a kővel, amit Szüszifosz

görgetett.

Jelentem, jön Karácsony,

két nap, s Luca-búzát is vetek.

Időm, ha lesz,

majd lesem ébredését! Ablakom párkánya

félreteszi, őrzi majd,

de csak Neked!

Balog Gábor

-csataloo-

2022.12.11. 20:41

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXVI.

Jelentem,

néhány napja már, hogy

erre jár idősebb fiam.

Az első, belőlem,

s anyjából egyetlen kipréselt

egó.

Távolról jött.

Köztünk öt éves törés után,

a tény, hogy itt jár,

neki nem öröm. Ma nem!

Semmiképp.

Üzent.

Megadta láthatás lehetőségét,

mint kegyet, magasból.

Istennek, tévedhetetlennek

hiszi magát, s világa idomul

képzetéhez.

Nem ép.

Jelentem, nem számolt velem!

Minden trükkjét

már régen ismerem! A pohár betelt.

Látni nem fogom.

Lélekben, felülök a technikára,

s elutazom. VIP jegyem van.

Elviszem.

Át a nagy kék vízen.

A szürkeállományában sem maradok más,

mint korcs félreút.

Nehezen elővarázsolható.

Eredete.

Itt,

ne tudja hol,

feszülő izmok burkában,

négy hónapja él, lüktet élet.

Nem pótlék, nem helyettes.

A mindent túlélés

ígérete. Esély, búcsúzás előtt.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.12.10. 11:40

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXV.

Jelentem,

elszállt életről gondolkodom.

Magzatokról.

Ígéretekről.

Magukra hagyott

lelkekről, kik ma szellőként

vándorolnak, télidőn,

teraszomon.

Felelősségről. Reményről.

Döntésről, döntésképtelenségről.

Tétlenségről.

Tudatlanságról. Kényszerről.

Társas társhiányról.

Fullasztó, lápos,

lehúzó világról!

S köztük csendes vizekről,

duzzadó, szép hasadban.

Jelentem itt is:

Elfecséreltem!

Szeress!

Kóma-közelt már rég

messze kerülő lélek-kábulatban,

hiszem,

veled

újra elkezdeném,

valahol, egykori óvodámtól,

kislapátosan, homokozóban,

hinta, vagy ringlispílen forogva,

az életem!

Balog Gábor

-csataloo-

2022.12.10. 11:08

 

JELENÉSEK KÖNYVE XXIV.

Jelentem

a fenn, a még a fényben járóknak

itt lenn,

és jelentem a fentieknek,

a két Miklósnak, Beának Egonnak

és Péternek is,

akikről nem tudom,

látnak-e fentről és van- e idejük figyelni

a mi,

lenn maradottak változásait,

hogy

hajunk már rég az őszbe fordult,

sőt telet idéz,

tudásunk változatlanul kopik,

értékeink csak szűk körben,

leszármazottjainkban élnek,

s alakulnak változó világgal

ki tudja merre-mivé.

A világ is változott.

Jelentem, megmaradtak,

vagy elmentek szerelmeink,

találtunk újakat, ha kellett,

ha volt szerencsénk és kegyes volt

hozzánk a sors,

s a torz szőttesben, életünkben,

az ősz virágainak szépsége vezet,

egy nehezen viselhető,

de élhető harmóniába:

Az elmúlás felé.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.07. 4:38

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXIII.

Jelentem a szilánkokat nézem,

mondhatni szórakozottan.

Már gondolkodásra sem késztet

a homo sapiens önpusztítása.

A hatmilliárd tengerén gálya

a hangzatos hamis eszmékbe burkolt

önzés, a pénz, a Mammon.

Tervezett halált nyomnak le

tömegek torkán a gyilkosok.

Jelentem, ez rosszabb, mint

Pangloss mester torz világa,

Candide optimizmusa semmivé fakult.

Lány áll az úton, széttéve lába,

családja várja, mit hoz vacsorára

bevételéből.

Ágyútöltelék lapul, esélyt sem latolgat,

Holnapja nincs.

Mi az a holnap, ha a ma is megátkozott?

Valami festett szőke fenyeget,

bottal -albán légvédelem-

magasban szupertechnikát,

és megfagy a lélek, a koldus,

meg a polgár

hideg oltárán a számításnak.

Ordas eszmék szépen átértékelődnek,

cirkusz már ritkaság,

csak kenyér kéne a népnek,

de vetni nincs béke-föld,

aknamentes,

és nincs, mert rátelepült a hatalomvágy,

nincs jövő.

Megértem.

Jelentem nem értem!

Ezt sulykolta két évezrede

fogékonynak mondott ember-eszekbe

a hit, meg a vallás?

Mi ez a hirtelen bevállalt megiramlás

a semmibe?

Ma lilahagymás zsíroskenyér

lesz reggeli-ebédem,

s lefekvés előttre rittyentek

két fő asztalára valami híg levest.

Hallgatag többség!

Kevés és kicsiny vagyok!

Nem értelek.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.05. 7:27

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXII.

A hajnal a pillanatok számolható, ám mégis megszámolhatatlan sűrűjében

percegi útját a fény felé.

Jelentem, most még, vagy már újra sötét van,

de születik valami új a változásban.

Kiismerhetetlen.

Olyan, amitől félni is lehet.

Olyan, amit várni lehet, mint karácsony éjjelén

a világ ezen tájain oly ismert fenyő alatt

a Krisztust, az ajándékokat.

Olyan amit örömnek, szeretetnek,

szerelemnek is

nevez a változatosságra

változó neveket

alkotó emberi agy,

amibe beleölelkezik,

beleöltözik és bele is szédül a képzelet,

s mint csendesen hullámzó halk vízen,

indul felderíteni az új napot.

Jelentem, jól aludtam.

Kényszeres álmok kerültek.

Ember embert nem ölt.

Valami világbékéről papolt tucatnyi

testben príma nőnemű fenség,

formás mellekkel és fenékkel,

és ment a fűtés.

A kenyér ára keresetekhez volt hasonlítható,

s mindenki, még az is aki nem szerette,

kapott a friss, idei búzából sütött

fehérhez, darabka ezt-azt, kedvérevalót.

Jelentem, az álom oly szép volt,

hogy nem maradt más,

mint felébredni.

Tettem.

Ma az autót viszem profilaktikára

menetrend szerint, s holnap

tán magam megyek.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.05. 3:07

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XXI.

Jelentem, Keresztúr lett a medvekuckó.

Itt élem életem.

Az árnyékok nőnek köröttem.

Ki alig mozdulok, falak között teszem

a dolgom.

Robotosan.

Jelentem:

Mókásan, nevetve-kínban, örömben

elcsókolt majd egy év mögöttem.

Labirintusok között is magamra leltem

és társra is.

Másnak furcsa lenne,

nekem is szinte hihetetlen,

de így van, s jó ez így!

Jelentem:

A gátparton csak elvétve járok,

szedek a lánnyal törpe mécsvirágot,

beérett magokban.

A kökörcsin lila virágát

kerüljük. Csak nézzük.

Álmodjuk közös kertbe a különvalót,

Tarisznyát, s belőle kendőt nyitunk

új kenyérrel,

s két tört falat között

faggatnánk az istent,

hogy a jövendőt, csak pár évre előre

súgja már fülünkbe! Adja!

Egyformát, kettőnkre szabva!

Nézzük a vizet. Én és életem

Patakja. Lány.

Tenyérben tartjuk a vonzást,

az összetartozást örök rokonnal,

folyóval. Talán-jövőt.

A keresztút előtt, Keresztúr felé,

még bedugjuk félretett ötszázasunk

a mementó megfeszített

bádogból készült gyolcsa alá.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.04. 12:33.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XX.

Jelentem: Eltévedtem, emberek!

Kósza keresztutak összekuszálták lábamat

és csomót kötött éleslátásomra a vakság.

A köd.

Mindig visszatérő, örök bizonytalanság.

A félelem, hogy eltévedek,

veszítve éleslátásomat, összekuszált lábakkal,

kósza keresztutak rengetegében.

állok előttetek, bocs', de pőrén!

A furcsa, hogy mégis megyek!

Hová a merre irány? Nem lényeges!

Ismeretlen, talány, mint a köd.

Elveszett álmot kergetek?

Jelentem, az sem lehet!

Összes álmaim rendszerezve,

járkálhat tömött polcok között a képzelet.

Bármit visszapörgethet, visszanézhet,

mind adott.

Az emlékezés csodákat tehet!

Jelentem, mindent megéltem!

Motoszkál út-vesztett fejemben

furcsa kép.

Lányom járni tanul!

Fogja csöpp kezét, óvja-okítja

tegnap világból füves rétekre

végleg elballagottat,

kétezer-hatban az anyja,

a Kertész.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.03. 16:42

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XVII.

Jelentem, a názáretit,
Jehudát idén is megfeszítette az önkény.
A Nap lement.
Már kiszenvedett
és ünnepelt titokban
a klérus.

Félnem semmi ok.
Holnap, éjfél körül
elhivatottak közlik, megest feltámadott,
és ügyködik értem,
meg érted is,
újra fennen.

Festek tojást,
vörösre, mint a május,
főzök sonkát, röhög rajtam az árus,
hogy sikerült rám sóznia.

Kinn a március búcsúzik hóval.
Pezsgő pukkan pártházban.
Kóma-közeli nemzetet búcsúztatóban
pár diák beszél röghözkötésről.

Jehuda?
Dolga van! Fel kell támadnia!
Tán nem ér rá épp most ostorával
végigverni
hitet, Hazámat elárulókon.
A bazár nyitott.
Valami halinakötéses
Úz Bencét kínálgat egy bajszos.

Balog Gábor
-csataloo-
2013.03.29.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XVII.

(Szócsaták)

Padlóra vitték a gazdaságot?

Ki mondja?

Amúgy sem működött!

Lefektették, mint utcalányt,

a jó forintot?

Istenem! Oly nagy dolog?

Az a csöpp forint,

amúgy sem életképes,

a cél meg adott!

„Ajró” a vágyálma elmúlt

tizenöt éveinknek.

Ki járt jól,

szimpla lefektetés után?

A vásárolt utcalány,

forintunk, legföljebb dagad!

Szül utcára, inkubátorba,

újabb sok nyomdaprés-esendőt,

„érted mit adnak a boltban”

csengő-bongó,

disszonanciát.

Pellengérre került a bank?

Nagy ügy!

Shakespeare óta javallt parancs,

kölcsönt ne adj, ne végy!

A bankár gazember!

Kardélre vele?

S hogy bankármentesen,

itt maradottnak, nem lesz hitele?

Lesz!

A bank mindent megold!

Az idővel rokon!

A polgársoron páran már tudják!

Bukszák kopott bélését cserélik

újra, bársonyra!

A csatazaj örök.

Látszik ezernyi zászló,

szóvarázslók mormolnak

– fenét –

tukmálnak agymosó mágiát…..

Értékrendjeinknek annyi!

Az Ember Fiát

nem menti semmi a menetrend szerinti

ez évi pusztulástól.

Balog Gábor

-csataloo-

2012.03.09.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XV.

A gyerek munkából jött.

Hosszú éjszaka.

Benzingőz.

Tavasz fuvallata lelket meg nem érint.

Vagy mégis teszi?

Az asztalon szerény reggeli

kikészítve neki,

váratlan kitárulkozás,

élni itt, a nagy hodályban ótvar:

Pestet nem szereti!

Vágyik Horányba, baráti társaságba

és kell család és gyerek,

és remek megélhetést ad majd a póker,

a nagylakás meg gajra megy.

Bérlő ver benne lakhelyet,

vagy tegyük a polcra,

árverezzük, adjuk el habókra,

s felezzünk bevételt!

Nem megy!

Válást sokféleképp megoldhatunk,

dünnyögöm,

közöm amúgy se sincs sok

az életéhez, hiszen csak megcsináltam,

meg felneveltem!

Sokszor rossz tétre tettem

– költő a lelkem –,

engedtem, árvát, játszani.

Rossz gondolatok között

legjobb világot megváltani!

Így aztán megyek,

s a tisztánlátás érdekében

függönyt, ablakot mosok,

hozok vázámba pár új barkaágat,

főzök ebédet és kifésülöm a kutyámat,

hadd lásson vonalkódosan.

Beszéltem Líviámmal, mert hiányzott

a hangja.

Akarja, nem akarja

mint forgalomból kivont széttépett

kék húszas

két fele, más-más zsebekben, tájakon,

a hasadás mentén összeillesztve

örökre összetartozunk.

Ez volt a ma, jelentem!

Balog Gábor

-csataloo-

2012.02.02.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XIV.

A jég beállt.

Még hízik is ily hidegben.

Part menti csendben,

a szajkó,

kék éggel megáldott szárnyú,

testes dúdoló,

mondja dallamát, rikácsol.

Nem tudom,

miért hívják énekesnek.

A hajók, ilyenkor aludni mennek.

Nincs menetrend.

Páncélos,

társtalan, magányban

hiába ébredeznek túlpartra vágyók.

Az ágyrajárók kiadott fészerben

telelnek,

Hálákat adnak csendben,

hogy nekik papírdoboznál több jutott.

Belém, csak pár csipás

szót rikolt a szajkó,

és fél éberen tudom,

ha elveszett is mindenem,

hóvégre társat küld teremtőm,

meg a madár,

éles kaszával,

Mátyás-csákányosan.

Szép, fehér társat, mint a hó.

Balog Gábor

-csataloo-

2012.02.13.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XIII.

(Életkép, 2012-01-08)

Január 8.

Polgári környék.

Kilátástalanság.

Templomba mennék,

van közelben,

de szerzett kis-vagyont féltő csendben

hallgat harangja.

Hitetlenségemnek

amúgy se lenne rangja,

s gyülekezet se nincs,

csak csönd.

Reggeli nyolckor

a polgár-soron.

Idén még tartott kutyák is alszanak.

Tegnap még jutott falatnyi hulladék,

dobozos moslék, mi álomban tartja őket.

A tisztesség határán túl leledző nőket

felszívta Tegnap,

ők is alszanak,

vagy túl mindenen,

kasszát tartanak futtatóval.

Megannyi sikerrel,

jóval kecsegtet fagyosszent.

Kicsivel távolabb, a lakótelepen,

KÖZÉRT-ben elcsent

szalámivéget majszol riporter,

a hatodikon, gyermekszobában

álmot varázsol gyermekarcra

Harry Potter,

s a reggeli busz lerobban.

Nagy itt a csend.

Hittel homlokra kent

jelszavak fakulnak,

hol sírjaink domborulnakról mekeg

zsírok táltosa,

naszádos tengerész

holtában is felejti, a víz az úr.

A vén csavargó,

parti fűz hajtása, költő,

mindig tanul.

Most, épp, január nyolcadikától.

A látottakat.

A ház előtt a dróton

nem akad varjú sem, károgni egyet,

jelenteni, élek. Gondolkodok.

Vöröshaj-gerlék is mind elrepültek.

Ugyan ki vigyázza majd röptüket,

ha időm lejár?

Balog Gábor

-csataloo-

2012.01.08.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE XII.

(Mirian emléke)

Tudom, olvasol.

Nézed vergődésem a mában.

A nyárban oly szőke szép hajad

lassan elpirul szöggel szélre vert

sok szavamtól.

Zauberton vörös őszét

festi arcod köré

új hajkoronád.

Jelentek újra.

Ez a dolgom.

A vizekben, most izmosodó

Kundok fúrnak meg minden, ha jót.

Lászlók hajszolnak fürge csapattal

pár betelepültet,

rég honosított besenyőt.

A kunok, nagy vígan,

almával, tyúkkal raknak meg Kötönyt,

és kiárusítják a lányokat.

Szemere nyugdíját visszavonták,

most Huszt rekonstrukcióján

játszik felügyelőt.

Dugonics, beköltözött megosztott

Klapka várba,

magányát unja.

Beszerzett tucatnyi buncsukot

és ugrik naponta.

Mit se vár törökre.

Röpke józan pillanatokra

visszajár borozni Krúdy, Óbudára,

s Visegrád magányát oldja

az első,

telet hirdető varjakra várva

a hegyoldalban Áprily.

A túlparton, Vácott, Világos

vezénylő-kapitánya

vettet kártyát képeslapokból

százévesen.

Csak Botticelli Vénusza

(földrajzot nem tanult)

téveszti Ciprust,

kel ki habokból, hogy lássam,

változatlanul – nálam.

Itt, Horányban.

Balog Gábor

-csataloo-

2011.08.03.