JELENTÉSEK KÖNYVE VIII.

Jelentem, úton vagyok!

A házból ki sem mozdulok,

A rügyet számolom vágott barkavesszőn,

vízben.

Szalonna, nem sok. Kenyér ebédem,

de megterítek, ha hazajönnek enyéim.

Gazdagon.

Jelentem,

minden jó és rossz szokásom elhagyom,

a Giovinezzát dúdolom Sztálin mars helyett

kényszer-korparancsra,

és sej-haj, úttörőnek lenni jó, de csöndben!

Más meg ne hallja!

A sarat taposom házam előtt,

ha boltba kényszerít

nikotinéhség.

Úri szegénység!

Száznegyven négyzetméteren

a fűtést, számlavonzatát lesem

és messze estem, kényszerből,

kék Dunámtól.

Ott, az áldott horányi csöndben,

most kínlódik fiam.

Nincs, ki tűzre tesz,

tányérját rakja ételekkel.

Nem mondja

álmos fülekbe reggelente felmenő,

az úton vigyázz, és várlak haza!

Horányom összes egyszerű illata!

Hiányzol!

Keresztúr, Pestegész,

csak ragya az Isten arcán!

Itt eső után sem nyílik szivárvány!

Hagymából föld fölé nem tör virág.

Temető.

S mert nagy úr a nő,

nomeg, nincs útja pár évig nélkülem,

szokott manírral nyakamba veszem gondjait.

Költözöm vissza.

Gránit, sírkőalapnak.

Uram, nem kell, hogy megköveztess,

keresztre, tiédre se feszíttess!

Kérlek,

nézd:

Megfeszültem!

Balog Gábor

-csataloo-

2011.02.23.