A JÖVŐ

A JÖVŐ

A jövőt, neked, mondd,
hogy énekeljem,
kottája nincs,
dallamát nem tudom,
a szöveg, mit
mondhatnék monoton,
egyforma hangon,
meg nem írt,
csak találgathatom,
mit kéne rímbe szedni,
lángoló szemekkel
fény felé emelni
két tenyérrel,
és váteszként
szétkiáltani a szélbe.

A jövő, minden
napommal rövidebb,
tömör titok,
bosszantó délibáb,
tudom, ott van előttem,
látni mégse látom.
Lehet csoda,
benne világom
minden elérhető,
s el nem érhető
tárháza várhat,
megoldhatatlan talány,
kőkemény agytörő,
zsákutca,
a kincset ásó
kanyargós vájatában,
az érctől távolra csábító
könnyű fejtés,
torz oldalvágat,
és megtett út jutalma
lehet akármi,
sőt jutalom lehet az is,
ha nincs több lépés
az úton.

A jövő?
Elhullott mag,
mit találtál,
forgattad kezedben
arra vártál, szóljon,
de hallgatott.
Te bizton tudtad,
magot fogsz kezedben,
hát elvetetted,
öntözted, lested,
amint kibújt
földből az első
zöld levél.
A jövő sem más,
pont ilyen,
mindent ígér,
míg zöldben a növény
zsenge szára,
és virága rügyben.
Ülsz előtte. Szemedben
táncra kelnek
ismerős színek,
tudod, hogy új lesz,
más, mint már ismert
növények,
félted, őrized,
magadból építed
vázának rostjait,
s mert a várakozás
nehéz és álmosít,
fejed a tő mellé
lehajtod, hagyod,
álom nyomjon el.
Míg alszol,
jövőről álmodsz,
nemlét mezsgyéjén
tett utazás -
hited erősíti.
Aztán, a semmiből,
köpenyes kertész,
- csuklya szembehúzva -
ásóval jön,
tövestül viszi holnapod.
Mehetsz utána,
mezítláb, gyalog,
megkeresni!
Ennyi a jövő.
Csak ennyi.

Nincs ének jövőről,
kedvesem,
s a hit is csak
annak köszönhető,
hogy jössz velem,
és fogod kezem.

Balog Gábor
-csataloo-
2008.05.15.