VALLOMÁS

VALLOMÁS

A bőrödnél kezdem. Nyakadon.
Ujjbeggyel végigsimítok vállad hajlatán,
karon a pihét, sárga csibetollat kócolom
és tenyeredbe kis kört rajzolok.
Egy reklám adta az ötletet,
kommunikálhatok így is veled,
szó nem kell, most minek,
csak megzavarná a hirtelen ihletet,
hogy zengjek ódát, rögzítsek képeket,
beteg elmémbe bajkeverőnek
raktározzam szépségedet.
Tudnám máshol is kezdeni,
a lehetőség adott,
melledre üthetném a napot,
mint dupla sárga billogot,
hogy onnan ébredjen reggel a világra.
Sarlós holdakat ültetnék szemedbe,
ezüsttel futtatott tavat a köldöködbe
ócska bazári piercing helyett.

Hiányzol.

Messziről nehéz szeretni,
csak tolul a szó és nem hallja senki,
visszhangja semmi, elbújsz,
zárod magad magányba,
hívást nem fogadsz és a kapcsolat
minden lehetőségét megtagadtad önként.
Se kép, se hang.
Jobb így neked? Kérdezném.
Talán, megérteném, ha így a jobb.
Ha mondanád, felejthetném
a tervbe nem vett,
de ketten végiggondolt holnapot,
s a tervre külön-külön meghozott,
meg nem beszélt következtetéseket.
Adnék esélyt
újraszámolni mindent.
.
Áttételben téged megkeresni,
valami rokonnal üzenni
olcsó megoldás, nem vállalom.
Ez itt most padló: szintemen van.
Holnap én felkelek.

Bezárt ablakodra dobott
hozzádtörekvés:
Visszapattanó kavics
csukott spalettán.


Balog Gábor
-csataloo-
2005.10.11./2008.03.13.