BÁL

BÁL

Ott sorakoznak mind, palotáshoz,
cifra ruhában az emlékeim.
Bál éjszaka van februárban,
koponyám széles ürege - terem.
Benne helyük bérelten adott.
A sok folyosón, lezárt
lakatok mind leverve.
Jöhetnek elő!

Jönnek is sorban
az éjjeli maszkok,
álarc takar időt,
megjelenést.
Szebbít, ha kell,
és szoknyafodorba
rejti a rég megtagadottat.
Az üreg szülötte valamennyi,
én alkottam,
hozzám közeli mind.
Kinek, mi a súlya,
csak hangulatom
mérlege dönti.

Látom, a szándék,
vidítani jönnek,
és kész keresztrefeszülni
értem a zöm ,
de szemükben érzem a
félszt.
A misszió,
tánc hozadéka kétesélyes.
Múltat látni
sokszor nem öröm!
Régi hibák nőnek piramissá,
előttük kopottan kuporog
lőtt orrú macskám, a szfinx,
magasztos zene szép ütemébe
csukott szájjal is
belenyávog.

Tartsuk meg
az éjjeli bált most!
Táncoljatok, emlékeim!
Minden szerelmem
hajdani képe
fogd kezén az utánad jövőt,
s a fáklyavivőt
próbáld meg nem utálni!
Te hajnali napfény fodra folyón,
vidd táncba az éjszaka árnyát,
Te hang, gyermekem egykori hangja,
sikító süvöltő
nyárbani füttyszó,
te a csendet
(mi kedvesem mellett,
az aktus után lett
seregeteknek jó katonája),
a csendet öleld!

Tartsatok őrülten felszabadult,
agyamegbomlott, víg mulatást,
follyjék a bor, a cehhet én állom,
mert rendet és elszámolást
kívánok tenni fejemben,
hogy megtehessem
az átlagolást!

Balog Gábor
-csataloo-
2006.02.26.