MIRIANRA VÁRVA
Kinn zuhog.
Ráült Medárd a délutánra.
A lányra várva
ülök zártablakos szobában,
kutyám a dörgést féli éppen,
én szórom villámaim.
Megint egy lopott délután.
Talán este, vagy fél éjszaka.
Megint kitárulkozások,
összebújás,
aztán elmegy „haza”,
pedig a háza-hazája
rég itt van velem.
Elképzelem, milyen lesz,
megjön, elémül, ölelem,
ruhát lehántunk,
s mint inka palotán
aranykaput
kitárja combját,
repül velem,
először lassan,
földközelben,
később felhő felett,
s ha nem rontjuk el,
száll a napba,
új sugárnak,
adja aranyát a nyárnak,
hiába könnyezik
Medárd!
Balog Gábor
-csataloo-
2008.06.08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése