TIZENNÉGY TÁNYÉR

TIZENNÉGY TÁNYÉR


Tizennégy tányér a falon,
nomeg egy gyermeket tartó anya,
a mész fehéren világít alattuk,
köbön a giccs, de otthon,
és rózsák nyílnak a mázban.
Zene szól mögöttem,
tüzekről énekelnek.
Csendes tüzekről.


Szállnék, de minden szárnyam
zálogba adtam, most rajta
tőke ül és mosolyog.
Csendben szemléli,
ahogy mindentudásomon
botladozom.
Időnként leejt pár forintot.


De szép is élni,
de szép a zöld, a friss,
az ígéret, hit, hogy mindig élek
és lesz mindig kéz
kapaszkodónak.
De szép is vinni tovább
minden eszmét,
csinálni jóra gyereket,
és felnevelni.
Megélni ezt meg azt is,
bejárni kis körben félvilágot,
aztán visszatérni.
Leülni megrakott asztalokhoz
és mosollyal emelni fényre
bordó italokat.
De szép is ölelni,
hol ezt, hol azt,
átadni egyetlen mozdulattal
az összetartozást,
és elfogadni az ölelésben
a magányt.




Arthur legenda az életem.
Harc, tánc, ölelés.
És talány.


Balog Gábor
-csataloo-
2007.05.19.