PAPSAJT

Istenem, mi mindent ettünk mi gyerekkorunkban!

Olvasom kedves ismerősöm emlékezését, s tolulnak az én emlékeim is sorban, egymás után. Mily csodálatos volt a Nagymamánál!

A korai reggeli után minket gyerekeket szélnek eresztett, s mentünk, irány a mező, az erdő! Szedtünk és ettünk papsajtot, madársóskát, szentjánoskenyeret, nektárt szívtunk a falusi léckerítések résein utcára kibújó, arra felfutó petúniák és hajnalkák tépett virágaiból, alumínium tejeskannákba szedtük az erdei szedret, és piros, csorba zománcú kisfazékba a fekete, vagy fehér epret az eperfáról. Az erdei szamócát mindig helyben faltuk fel marokszám. Néha friss zsenge fűszálak zöldjét rágicsáltuk, máskor szedtük a kökényt, a somot, meg a vackort.

Kertek magasra nőt cseresznyefáinak akrobatái voltunk, s míg szedtük, degeszre ettük magunkat. Hullott, tejes zöld diót gyűjtöttünk, hogy sűrű cukorszirupban megfőtten lássuk, kapjuk csemegének nagyanyánk áldott keze munkája nyomán, ünnepi asztalon.

Ötéves korunkra többnyire már hibátlanul tudtuk, mi ehető, mi nem. A ricinus fekete bogyóját nem tévesztettük össze a kertek fekete ribizlijével, s aki hibázott, mehetett gyomormosásra tanulságul a többinek. Ismertük a piros bogyók figyelmeztetését, vigyázz, a mérgem erős! A gombákkal is óvatosan bántunk, de sokszor lehangoló volt, hogy fele-harmada megy a szemétbe az otthoni átvizsgálás után.

Kóborlásainkon, a réten a nagyinak, anyánknak, lányoknak szedtünk virágot, mezei, szép csokrokat. Hangyák vándorlásait figyeltük, szétrúgtunk darázsfészkeket, s utána futottunk, mint az őrült a támadók elől. Otthon már várt az ebéd!

Szép volt.

-loo-

2021.08.10.

 VÁNDORUTAKHOZ ADALÉK

Hallgatok.

A csendet növeszteném?

Nem hiszem!

Hallgatok.

Ami erős volt összedőlt,

a világ recseg-ropog,

csukott szemen dobol indulót, marsot,

sok egymásnak feszülő tisztesség-vélelem,

a Szamaritánus,

a nincs kenyér,

sem szimpla, sem átváltoztatott,

a vendégjogból az egyetlen éjszakára szóló

menedékből is kitagadott,

a követ dobáló tömeg.

Az egymást innen, s versában onnan

túllicitáló média,

az ember fia,

az Allah nevében nyakmetszést mímelő,

a magát új megváltónak képzelő

tolvaj,

a belügyminiszter, zászlósan, hol innen, hol onnan,

a statisztikában a többség,

az elveszett(?) emberség,

a felemelkedésekből kirekesztett honi kisebbség,

meg a talajt hazában vesztett hajléktalan.

Hallgatok.

Lefagytam, mint a gép.

Pro- s kontrák között

az én eszem kevés.

Mily üres lesz maholnap

az Omár-mecset Damaszkusz szívében!

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o9.22.

 ŐSZ 2ol5

Ahogy a gesztenyelevél kalimpál

orsót mutatva szélben,

az élet is úgy lett hosszabb-rövidebb,

egy újabb évvel.

Közelebb titkokhoz nem jutottam,

ahol tudtam, idén is adtam

kicsit, szerzett magamból,

hogy élhetőbb legyen a flaszter

kisemmizettek számos hadának.

Idén is éltek bennem a vágyak,

hogy megfeleljek,

ölelésemben örömet adjak és leljek,

olvassak mesét kedvesemnek

elalvás előtt.

Tisztáztam hovatartozást.

Őriztem bizakodást, hogy szebb a holnap,

Kölyökkutyának adtam kapaszkodót

lélek-befurakodáshoz.

Találtam eltűnt barátot.

A minden volt között legértékesebbet.

Jövőbe néztem.

Önmagam ismerem.

Megyek, ha kell.

Tiszta lélekkel, mint a kisded,

azt hiszem.

Maradtam, ma is tanulatlan,

hittel sem igazán felvértezetten.

Amolyan gesztenyelevél, őszben,

orsós röpte után a szélben:

Jó, nagyon jó, esőkkel földbe rothadó

hasznos avar leszek.

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.1o.o2.

 PILÁTUS UTÁN

A szavak még összeállnak, úgy-ahogy,

de semmitmondásukban

benne az elhallgatások,

a tabuk,

a ne sérts meg senkit belém rögződött,

hamis üzenete.

Ha akarják, és én is akarom,

ma még zenélnek,

húznak talp alá valót, de kötelet nyakba is olykor.

Mint ti is, megannyian,

értékrendemben „oly korban” éltek,

sok társutas,

hol táncra perdülnek a színben lefestett,

festetlen csillagok,

a zöld,

a sárga,

a vörös,

a hat- meg a nyolcszögű,

az ötágú,

meg a kékben négyes katonadolog.

A ketten, pápaszemekkel választott éginek,

jelentősége szinte semmi,

hiába pályát, utat, pozíciót sosem változtató

Sark, meg Dél Keresztje.

Mondanék szavakat – minek?

A pult elől eltűnt a vevő,

süketnek lenni kifizetődőbb,

s előkelő flastromtapasz gyávaságra a hallgatás.

Legföljebb „sört ide”!

Eszem is lenne, megkeresném.

Sorba beállnék számozottan.

S míg Krisna híg leveskét önt ibrikembe,

rólatok elmélkednék, szavak,

hogy ki, kit veszített.

Ti engem

én titeket,

vagy ketten, ahogy vagyunk,

egy Pilátus előtti világot,

számozott időben,

úgy lazán, közel kétezerrel Pilátus után.

Balog Gábor

-csataloo-

2ol5.1o.o3.

 IGAZMONDÁS

Leéltem időm.

Se nem komótosan, sem nem sietve.

Ahogy elrendeltetett.

A szelet elkapni sosem akartam.

Kicsi marokkal születtem,

tenyérbe nem fértek 

négy égtáj Pandora trükkjei.

Talán az illatokkal sem rendelkezhettem,

mit, merre fújjon az éppen,

a szélkolompomon ébresztőt kopogó

sok hajnali fuvallat.

A hajlat, melled alatt,

fogható közelben.

Egyre gyakrabban.

Látom álmaimban.

Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o9.13.

 ELINDUL HORÁNY

Biztos kőfalakba préselt annyi indulat,

fejem keményebb, vagy a fal, amit építettem,

a hazavárlak, meg jó benned megpihennem-érzés

száll pókfonalként.

Végében én, a jövendő,

más dimenzióban,

ki jóban, sem rosszban

a tisztességet meg nem tagadt,

tisztséget tiszttel viselt, s elviselt,

afféle hangyaléptékű gönc,

felsült Makarenko, bohóc.

Valami kóc kandikál ki kopott

díványból,

avar rohad a diófa alatt,

a kályha is rég evett tüzet.

Filléres füzetben bevétel-kiadás,

s pár sor, kriksz-kraksz,

mementó,

hogyan született Száva.

A haszonélvezetet megunt

mit vitt magával,

tékozló fiú,

s hogyan öleltük magunkhoz

megtértekor.

A kor.

A mértéket vesztett önzés kora

ültetett pókfonálra, ahová

amúgy is vitt volna idő.

Eszmék, rendek ütköztetése

itt csíny, csinn helyett!

Virítsd a pénzt, vagyont! - a jelszó,

és helye nem maradt nosztalgiának.

Házak jönnek és mennek is.

Költő, kirittyent bújában sántarím költeményt,

kopogó, háromláb-asztaloknál idéz kísértetet,

meghalt, gyermek anyjával sírba tett reményt,

ígéretet, hogy farag majd embert......

A Blahán, jólét viszonylagosságán hangosan röhög,

de oszt sűrű csajkákba vigyorgón híg levest

törvény szerint történelmileg magyarhonos,

elefántfejű,

kormányzatilag támogatott, elismert szolidaritás.

Balog Gábor

-csataloo-

2ol5.ll.l7.

 MEGYÜNK A TÉLBE

Ma táncot jár a szél az ághegyen.

Rügykezdeményeket ijesztget.

A szembeszomszéd macskája

kaparja ki, dolgavégezetten

tulipánjaim.

Ma oly sok év után

doktorhoz mentem, hogy írjon föl tavaszt.

Sebtapasz, gyógyszer, de semmi nem kell,

csak az!

Csöppnyi fény, mint kilenc gyertyáknak ága,

csöppnyi fény,

esetleg kisded az éjszakában,

hogy újra rend legyen.

Az ághegyen sok viasszal fedett

barna rügy lapul. A tél közel.

Lélek, ha van még vállalható,

zöldtől megfosztott világba fakul

szürkének, mint a sors.

Ma, oly sok év után

a kétszerkettőt számolgatom.

Számok igazságában a csalást.

Latolgatom mennyi lesz,

ha osztják, és újraosztják,

meddig maradok kolonc sokak nyakában,

kit zavar, kit nem a hogy létezem.

Hagyok kínomban sok szerzett földeket,

házat, ékszert, a rászorultnak?

Kinek jut kocsi?

Ki lesz, ki jogdíjból él majd, rímeim rímelgeti

havonta, hatvankét forintért?

Átnyúlva öt világon, minden restanciám,

ahogy összegeztem,

mindössze picinyke nő.

Meg tengernyi súly.

Megoldom.

Persze, félek.

Balog Gábor

-csataloo-

2ol5.l2.l2.

 KÁPOLNA

Isten nagyobb dicsőségére

szívemben kápolnát emeltem

a Nőnek.

Nem úri családból származó,

így is előkelőnek.

Keserves útján reménnyel lépkedőnek,

a szeretet fényköntösét viselőnek.

Míg él, és élek én,

lehessen betérő, várt látogatója,

vezeklésekre sosem kényszerült,

álmain megvalósítója!

Ad maiorem, Dei gloriam.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.01.30. 13:33

 

ÖSSZEFOGLALÓ 2

ADALÉKOK EGY PERHEZ

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 4

Édes kicsi Patakom!

Kiadott, kiadós ebéd után, amit a gyerek kapott s közben én nem ettem, két kemény órát katalogizáltam a CD-imet. Igyekeztem az adott szónak feléd megfelelni, de ez több is volt annál. Fárasztó, lélekölő munka is. A be- és megvizsgáltakból három kuka, egy eltörve kuka, és nyolc, ami már katalogizáltan megtartásra ítélt. A feliratokból látszik, mi van a lemezen, a lemez felöleli a már számítógépes életem egy-egy szakaszát, szöveggel, képekkel. Maradt még négyszer-ennyi, de mára elég belőlük, nem bírom tovább.

A legszebb képek talán a kisfiamról és régi kutya kiskoráról valók, no meg a tájak, tájképek, virágok, mint Te vagy. A többi munka, itt-ott és visszatérőn klf. ficsák, munkatársak, stb.

Csodapatakom, szépem! Beszéltünk dél körül. Fájt és megnyugtatott. Fájt, hogy szokás szerint hű vagyok magamhoz, ergo hülye, és megnyugtatott, hogy gondolsz rám.

Mai beszélgetésünk vége felé nekem szegezted a kérdést, de úgy, hogy mondtad is rögtön, a választ tudod: Én mit szeretnék, azt, hogy velem legyél egész nap, vagy azt, hogy velem aludj minden nap? Az adott, prompt választ nem csak megismételni szeretném! Akarom, hogy nyoma is legyen, írásban, örökre.

Természetes, hogy szerelmes ember mindkettőt szeretné, mindkettőért remeg. Én se másképp, kezdve azt a vágyat rég elmúlt tegnapoktól, érezve ezt ma és holnap is, míg csak élek. A szerelem ilyen. Az én szerelmem, amiről pedig tudom, hogy első-utolsó, százezerszer is ilyen.

Ugyanakkor egy helyzet adott, amit kezelni kell. A kötödéseid helyhez, tulajdonhoz és annak biztonságához, emberekhez, környezethez, létező élettársinak is mondható viszonyhoz tartalomfüggetlenül, kutyához, nevelt növényekhez, álmokhoz is.

A munkád, a pénzkereső tevékenységed sok éves bázisa, kiindulópontja. Felfogom ám azzal a csöpp, önző szerelmes agyammal, hogy gyökeres változást óvatlanul, meggondolatlanul előidézni nem szabad, mert úgy járok vele, mint életem első talpas, gyökeres fenyőjével karácsonykor. A durván kitépett, vágott fő-gyökerekkel a fa az életképességét veszítette el, s belehalt a traumába.

Naná, hogy fáj minden pillanat, amikor az új berendezésű nagyszobában az üres olvasóágyadra nézek! Naná, hogy kéne a vén faroknak, kéjenc szerelmes magamnak, hogy lássam minden pillanatban a Patak-nőt, a Téged, Te, Te!!!

Naná, hogy kéne a minden éjszakád mellettem! Hogy érinthesselek álmom közepében is, és tudjam, nem a levegőt, a nincset markolom!

És tudom, azzal a még maradék eszemmel, hogy közeli megvalósulású álom ugyan, de még korai mindent egyszerre kívánni. Megijesztenélek, kiszakítanálak labilis biztonságérzetedből! Én kényszerítenélek magzatpózba, ami akkor is megengedhetetlen, ha ki is varázsolhatlak abból szerelemmel, szeretettel, simogatással, minden hajnalon és estén, tested, arcod ezernyi csókkal beborítva, szerelmesem!

Várok, megértek mindent.

Nem féltékenység dolgozik bennem. Én úgy élek, ahogy láttad, tudod, hiszed már magad is. Egyenesen. Vízjegyű vodkabarát, én a tiszta vizet hiszem, abban fürdök, amiatt lehettél Te az én kicsi csodám, a Patakom, az örök élet vize, mint a legszebb mesékben. Csak megjegyzem, bár talán nem kéne, a vodka is víz, tüzes víz, galambom!

A megélhetésed és az álmaid féltése az, ami kötelezővé teszi, hogy gondolkodás nélkül fogadjak el egy olyan helyzetet, ami messze nem optimális, de szükséges talán még bizonyos időre. NEKED! Azért, hogy kibírva azt, letisztult képletekkel, lehessek NEKED, s magamnak is az aki lenni szeretnék. Társ, férj, rossz szerető, szerelmes ember, amíg csak élek. Talán sok évre.

A panasz szavai, a befelé fordulásaim a hiányodban gyökereznek. Ahogy mondják, tudod, aki már látta egyszer Jeruzsálemet, a Kábát, vagy India arcát, az el nem felejti sosem! Abban mindig élni fog valami misztikus vonzódás a kezében tartott emlék magasztosságához, szentségéhez. Hozzád, a mi esetünkben.

Hiányzik a hosszú és tőled idődet rabló beszélgetések mellett az időnkénti ösztönös bejelentkezés, hogy vagyok, szeretlek, nyugi, s aztán a lecsapott telefon. Igen a lecsapott telefon, mert akad dolgod, ami éppen megoldásra vár, amiben benne vagy, amit megszakítani nem szabad, amiből a szerelmes, hosszú beszélgetés nem rabolhat időt!

Na aztán itt félre ne érts ám! Nehogy vége legyen egyszer, s mindenkorra a beszélgetéseinknek, a hosszúaknak! Hisz azoknak minden perce, szava a Te forrásvized, amit inni küldesz, adsz távolból. Friss, üde víz, amiben megmoshatom a ráncos arcom, hang aminek zenéje fülemben él, amit álmomban is hallok, és öröm is, nem csak a hiány megtestesülése!

Nem tehetem, nem kérhetem, hogy újabb terheket vegyél válladra értem – miattam. Valójában nem várhatom, hogy spontán rám csörögsz, csupán egy választalan pár másodpercre. De jól esne, nagyon.

Sokat gondolkodtam azon, vajon falakat romboló, örök pusztító vagyok, vagy építő? Mi a baj velem, a szerelem-felfogásommal, a totális összetartozás vággyal, ami egyértelműen, minden magán-elemzésem szerint bennem domináns. Tiszta és egyértelmű, mégis – s magam is látom – mennyire riasztó!

Talán azért lenne ez így, mert belefeledkeztem a háttérzenémbe, most épp a Pink Floyd, Wall-jába? Dallamosabbat kellene betennem helyette? Az auszi Peter Paul and Mary Leaving on a Jet-plane-jét, amiben szerelmesen jéggyűrűt ígérek, ha majd visszatérek? Lehet ez is egy megoldás!

A kutya olyannyira belefáradt a melegítőalsóm nyalogatásába, hogy már felugrani az utolsó kicsapatása után mellém a fotelbe nem akar. Alszik a lábam mellett a parkettán, kimerülten.

Én meg veszem a botor-bátorságot és rád csörgök, hogy fel- és elolvassam ezt.

Szeretlek Patakom, Szeretlek

Gábor

2022-01-21.18:06.

Beveszem az első esti gyógyszert....Visszaolvastam amit leírtam oda sem figyelve hibákra. Fehér hollókat találtam csupán. Befeketítettem őket.

Perelsz

Halottat tudsz perelni, Patakom? Ráugorhatsz, kipróbálhatod, de minden írásom büntetlenül ott lesz a neten. mert szépek az írások. Mert rólad beszélnek, nevesítetlenül, néha hibákkal abban. Korrigálni nem lesz időm.

Perelj!

Kit?

A METZTELEN NAP

Elterzett „meztelen napunk” úgy kezdődött, hogy felöltöztem.

Épp a telet látogattuk Délen. Épp úgy, mint egy éve, a hó eleredt. Vizes kásás, apró, de sűrű pihékben kezdte befedni a már megújuló füvet, bokrokat, utcát, autót háztetőket.

Éjjeli négykor.

A terv hiányosságokra épült. Ki nem számíthattuk előre, hogy a szoba, ahol az éjszaka telt, kicsit hidegebb volt mint reméltük. Igazi kezdéshez le kellett volna venni dupla pizsamát, fürdőköpenyt. Felöltözni, lesni baglyot és éjjeli portyán a házimacskát könnyebben kivitelezhető volt. Kutyát sétáltatni meg végképp nem lehetett mezítelen. A nüansznyi tévedést a tervezésben a kedves is dupla ruhát húzva helyesbítette, rá bolyhos, meleg köpenyben itta a forró gyömbérteáját és a kávét.

A délelőtt csobbanás meleg gyógyvizekben elmaradt. A csábos selyemköpeny, piros, új szerzemény avatása is. Piacra mentünk bableves ügyekben, egy másik terv szerint. Hóesésben és vastag ruhákban. A kinti hideg után majd két órányi TV, meg Fejes Endre retró, nyomtatottan, aztán újra a burokbővítés, ebéd valami olaszos nevű, echte szecsuáni levest és egyben sült csülköt rittyenteni képes, kifejezetten hangulatos, barátságos kiszolgálást is adó étteremben. Új felfedezés, megérte betérni.

Lábunkban az eltelt napok számolatlan kilométereivel újra „haza”, a szállásra, s közben éreztem, fáj, ha levegőt veszek. Érkezés után be lettem parancsolva a forró zuhany alá, mezítelen. Elvégre meztelen nap volt, megtervezetten.

Utána?

Hat réteg ruha, takaró, kutya hónalj alatt hófehéren és a Fejest rendületlenül olvasó nő. Tőle forró tea. Indulás, gyógyvízben csobbanásra letiltva.

Elfogadtam.

Benyomott Algopyrin, törten, mint a köret, a krumpli, az ebéd csülke mellett, feldobott!

Gondoltam, ideje tenni magamért valamit. Beöltözés Kamcsatka-dresszbe, s irány a közeli bolt, erőleves kockákért, test- és lélekháztartást javító gyógyszerpótlékként.

Mindössze két perccel késtem le a zárórát. Csupán helyettesítő megoldás volt a szálláshely éttermében beszerzett két adag bableves. Aznap este csak az volt.

A perverzitásért nem rajongok, így leszűrten kértem. Csak a levet. „Otthon” (a konyhabejárón ki- és áteresztve) felforraltam, megborsoztam kicsit, s beszürcsöltem, mint szebb napjaimban a vodkát.

A kedves arc meghallgatta a beszerzés-történetet, együtt is érzett a szürcsöléssel, s visszadugta szép fejét Fejes Endre Pék Máriájába.

A levegőt már könnyebben vettem. Azt, hogy ma sem visz el az ördög, már tudtam akkor, amikor némi tatárbifszteket befaltam, nyers uborkával.

Szép a mezítelenség, állapítottuk meg ketten, elalvás előtt!

Balog Gábor

-csataloo-

2023.11.27. 22:00ÖSSZEFOGLALÓ 2

ADALÉKOK EGY PERHEZ

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 4

Édes kicsi patakom!

Kiadott, kiadós ebéd után, amit a gyerek kapott s közben én nem ettem, két kemény órát katalogizáltam a CD-imet. Igyekeztem az adott szónak feléd megfelelni, de ez több is volt annál. Fárasztó, lélekölő munka is. A be- és megvizsgáltakból három kuka, egy eltörve kuka, és nyolc, ami már katalogizáltan megtartásra ítélt. A feliratokból látszik, mi van a lemezen, a lemez felöleli a már számítógépes életem egy-egy szakaszát, szöveggel, képekkel. Maradt még négyszer-ennyi, de mára elég belőlük, nem bírom tovább.

A legszebb képek talán a kisfiamról és régi kutya kiskoráról valók, no meg a tájak, tájképek, virágok, mint Te vagy. A többi munka, itt-ott és visszatérőn klf. ficsák, munkatársak, stb.

Csodapatakom, szépem! Beszéltünk dél körül. Fájt és megnyugtatott. Fájt, hogy szokás szerint hű vagyok magamhoz, ergo hülye, és megnyugtatott, hogy gondolsz rám.

Mai beszélgetésünk vége felé nekem szegezted a kérdést, de úgy, hogy mondtad is rögtön, a választ tudod: Én mit szeretnék, azt, hogy velem legyél egész nap, vagy azt, hogy velem aludj minden nap? Az adott, prompt választ nem csak megismételni szeretném! Akarom, hogy nyoma is legyen, írásban, örökre.

Természetes, hogy szerelmes ember mindkettőt szeretné, mindkettőért remeg. Én se másképp, kezdve azt a vágyat rég elmúlt tegnapoktól, érezve ezt ma és holnap is, míg csak élek. A szerelem ilyen. Az én szerelmem, amiről pedig tudom, hogy első-utolsó, százezerszer is ilyen.

Ugyanakkor egy helyzet adott, amit kezelni kell. A kötödéseid helyhez, tulajdonhoz és annak biztonságához, emberekhez, környezethez, létező élettársinak is mondható viszonyhoz tartalomfüggetlenül, kutyához, nevelt növényekhez, álmokhoz is.

A munkád, a pénzkereső tevékenységed sok éves bázisa, kiindulópontja. Felfogom ám azzal a csöpp, önző szerelmes agyammal, hogy gyökeres változást óvatlanul, meggondolatlanul előidézni nem szabad, mert úgy járok vele, mint életem első talpas, gyökeres fenyőjével karácsonykor. A durván kitépett, vágott fő-gyökerekkel a fa az életképességét veszítette el, s belehalt a traumába.

Naná, hogy fáj minden pillanat, amikor az új berendezésű nagyszobában az üres olvasóágyadra nézek! Naná, hogy kéne a vén faroknak, kéjenc szerelmes magamnak, hogy lássam minden pillanatban a Patak-nőt, a Téged, Te, Te!!!

Naná, hogy kéne a minden éjszakád mellettem! Hogy érinthesselek álmom közepében is, és tudjam, nem a levegőt, a nincset markolom!

És tudom, azzal a még maradék eszemmel, hogy közeli megvalósulású álom ugyan, de még korai mindent egyszerre kívánni. Megijesztenélek, kiszakítanálak labilis biztonságérzetedből! Én kényszerítenélek magzatpózba, ami akkor is megengedhetetlen, ha ki is varázsolhatlak abból szerelemmel, szeretettel, simogatással, minden hajnalon és estén, tested, arcod ezernyi csókkal beborítva, szerelmesem!

Várok, megértek mindent.

Nem féltékenység dolgozik bennem. Én úgy élek, ahogy láttad, tudod, hiszed már magad is. Egyenesen. Vízjegyű vodkabarát, én a tiszta vizet hiszem, abban fürdök, amiatt lehettél Te az én kicsi csodám, a Patakom, az örök élet vize, mint a legszebb mesékben. Csak megjegyzem, bár talán nem kéne, a vodka is víz, tüzes víz, galambom!

A megélhetésed és az álmaid féltése az, ami kötelezővé teszi, hogy gondolkodás nélkül fogadjak el egy olyan helyzetet, ami messze nem optimális, de szükséges talán még bizonyos időre. NEKED! Azért, hogy kibírva azt, letisztult képletekkel, lehessek NEKED, s magamnak is az aki lenni szeretnék. Társ, férj, rossz szerető, szerelmes ember, amíg csak élek. Talán sok évre.

A panasz szavai, a befelé fordulásaim a hiányodban gyökereznek. Ahogy mondják, tudod, aki már látta egyszer Jeruzsálemet, a Kábát, vagy India arcát, az el nem felejti sosem! Abban mindig élni fog valami misztikus vonzódás a kezében tartott emlék magasztosságához, szentségéhez. Hozzád, a mi esetünkben.

Hiányzik a hosszú és tőled idődet rabló beszélgetések mellett az időnkénti ösztönös bejelentkezés, hogy vagyok, szeretlek, nyugi, s aztán a lecsapott telefon. Igen a lecsapott telefon, mert akad dolgod, ami éppen megoldásra vár, amiben benne vagy, amit megszakítani nem szabad, amiből a szerelmes, hosszú beszélgetés nem rabolhat időt!

Na aztán itt félre ne érts ám! Nehogy vége legyen egyszer, s mindenkorra a beszélgetéseinknek, a hosszúaknak! Hisz azoknak minden perce, szava a Te forrásvized, amit inni küldesz, adsz távolból. Friss, üde víz, amiben megmoshatom a ráncos arcom, hang aminek zenéje fülemben él, amit álmomban is hallok, és öröm is, nem csak a hiány megtestesülése!

Nem tehetem, nem kérhetem, hogy újabb terheket vegyél válladra értem – miattam. Valójában nem várhatom, hogy spontán rám csörögsz, csupán egy választalan pár másodpercre. De jól esne, nagyon.

Sokat gondolkodtam azon, vajon falakat romboló, örök pusztító vagyok, vagy építő? Mi a baj velem, a szerelem-felfogásommal, a totális összetartozás vággyal, ami egyértelműen, minden magán-elemzésem szerint bennem domináns. Tiszta és egyértelmű, mégis – s magam is látom – mennyire riasztó!

Talán azért lenne ez így, mert belefeledkeztem a háttérzenémbe, most épp a Pink Floyd, Wall-jába? Dallamosabbat kellene betennem helyette? Az auszi Peter Paul and Mary Leaving on a Jet-plane-jét, amiben szerelmesen jéggyűrűt ígérek, ha majd visszatérek? Lehet ez is egy megoldás!

A kutya olyannyira belefáradt a melegítőalsóm nyalogatásába, hogy már felugrani az utolsó kicsapatása után mellém a fotelbe nem akar. Alszik a lábam mellett a parkettán, kimerülten.

Én meg veszem a botor-bátorságot és rád csörgök, hogy fel- és elolvassam ezt.

Szeretlek Patakom, Szeretlek

Gábor

2022-01-21.18:06.

Beveszem az első esti gyógyszert....Visszaolvastam amit leírtam oda sem figyelve hibákra. Fehér hollókat találtam csupán. Befeketítettem őket.

Perelsz

Halottat tudsz perelni, Patakom? Ráugorhatsz, kipróbálhatod, de minden írásom büntetlenül ott lesz a neten. mert szépek az írások. Mert rólad beszélnek, nevesítetlenül, néha hibákkal abban. Korrigálni nem lesz időm.

Perelj!

Kit?

A METZTELEN NAP

Elterzett „meztelen napunk” úgy kezdődött, hogy felöltöztem.

Épp a telet látogattuk Délen. Épp úgy, mint egy éve, a hó eleredt. Vizes kásás, apró, de sűrű pihékben kezdte befedni a már megújuló füvet, bokrokat, utcát, autót háztetőket.

Éjjeli négykor.

A terv hiányosságokra épült. Ki nem számíthattuk előre, hogy a szoba, ahol az éjszaka telt, kicsit hidegebb volt mint reméltük. Igazi kezdéshez le kellett volna venni dupla pizsamát, fürdőköpenyt. Felöltözni, lesni baglyot és éjjeli portyán a házimacskát könnyebben kivitelezhető volt. Kutyát sétáltatni meg végképp nem lehetett mezítelen. A nüansznyi tévedést a tervezésben a kedves is dupla ruhát húzva helyesbítette, rá bolyhos, meleg köpenyben itta a forró gyömbérteáját és a kávét.

A délelőtt csobbanás meleg gyógyvizekben elmaradt. A csábos selyemköpeny, piros, új szerzemény avatása is. Piacra mentünk bableves ügyekben, egy másik terv szerint. Hóesésben és vastag ruhákban. A kinti hideg után majd két órányi TV, meg Fejes Endre retró, nyomtatottan, aztán újra a burokbővítés, ebéd valami olaszos nevű, echte szecsuáni levest és egyben sült csülköt rittyenteni képes, kifejezetten hangulatos, barátságos kiszolgálást is adó étteremben. Új felfedezés, megérte betérni.

Lábunkban az eltelt napok számolatlan kilométereivel újra „haza”, a szállásra, s közben éreztem, fáj, ha levegőt veszek. Érkezés után be lettem parancsolva a forró zuhany alá, mezítelen. Elvégre meztelen nap volt, megtervezetten.

Utána?

Hat réteg ruha, takaró, kutya hónalj alatt hófehéren és a Fejest rendületlenül olvasó nő. Tőle forró tea. Indulás, gyógyvízben csobbanásra letiltva.

Elfogadtam.

Benyomott Algopyrin, törten, mint a köret, a krumpli, az ebéd csülke mellett, feldobott!

Gondoltam, ideje tenni magamért valamit. Beöltözés Kamcsatka-dresszbe, s irány a közeli bolt, erőleves kockákért, test- és lélekháztartást javító gyógyszerpótlékként.

Mindössze két perccel késtem le a zárórát. Csupán helyettesítő megoldás volt a szálláshely éttermében beszerzett két adag bableves. Aznap este csak az volt.

A perverzitásért nem rajongok, így leszűrten kértem. Csak a levet. „Otthon” (a konyhabejárón ki- és áteresztve) felforraltam, megborsoztam kicsit, s beszürcsöltem, mint szebb napjaimban a vodkát.

A kedves arc meghallgatta a beszerzés-történetet, együtt is érzett a szürcsöléssel, s visszadugta szép fejét Fejes Endre Pék Máriájába.

A levegőt már könnyebben vettem. Azt, hogy ma sem visz el az ördög, már tudtam akkor, amikor némi tatárbifszteket befaltam, nyers uborkával.

Szép a mezítelenség, állapítottuk meg ketten, elalvás előtt!

Balog Gábor

-csataloo-

2023.11.27. 22:00

 

ÖSSZEFOGLALÓ 1 

ADALÉKOK EGY PERHEZ

A tőlem elvárható gondossággal mindent előkészítettem.

A már elvirágzott krókuszok, sárgák, mélykékek, fehérek hagymáit kiástam, lemostam, leszárítottam, becsomagoltam utazó selyempapírba.

A hálószobám szentélyében egy festmény kivételével a göncöket összeszedtem, volt, ami fekete gyászzsákba került, volt ami a zsákolást megúszta, csak él, van, elindulás előtt. Lejjebb egy szinttel a ruhásszekrényben követtem el frontális támadást,  vett és hozott ruhákkal szemben, A szekrény több, mint fele most üres vállfákkal teli.

Mint a lelkem.

Egy volt nőm mondta egykor, te úgyis megölöd a szerelmet! Sosem volt igaza! És mégis, talán beleestem a megbocsáthatatlan hibába-bűnbe a mostani, az utolsó volt nem regiszter szerint?

 Zavaros, kusza, értékrendemhez nem illő élet a tiéd, enyémbe be nem illeszthető háttér, élet, ami engem a gyors haláltól mentett meg, újraszült combjai között is.

Fölösleges volt. A már itt, a földön elkárhozottaknak a megváltás csak a pokol lesz-lehet. Akkor is, ha az egyénre szabott, saját.....

Perrel fenyegetsz, hát összegyűjtöttem anyagot hozzá. Mind publikus.

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 1

Öt teljes nap a mennyországban telt, Patakom!

Pont úgy eltelt, mint az első! Majdnem huszonnégy óra azóta, hogy újra nem vagy itt. Tudom, megbeszélés szerint, tudom logikus, fontos érdek alapján és valahol talán a kettőnk, a jövőnk érdekében is.Mindettől függetlenül hiányzol, mert a szerelmes embernek hiányzik a szerelme jelenléte, a biztos tudás, hogy Ő jól van, hogy teszi a dolgát. Várja a bejövő hívást, ami csak nem jön, és mantrázza önmagának, hogy „türelem”!

Remélem épségben értél célba, rossz hír nem várt sehol és semmiben, ki is aludtad magad és ma már a nap a munkának, a munkáról szól.

Én itt, itthon, búfelejtőnek, belerázódtam a házimunkába. Takarítottam, rendet raktam, pusztítottam a megmaradt ételhalmakat gyermeki és kutyás besegítéssel. Igaz a feladatok között ez többnapos, de el kellett kezdenem ezt is valamikor.

Tegnap, amúgy csak próbaként befeküdtem az ágynak abba a felébe, ahol Te alszol. Ki akartam próbálni, valóban rossz-e az ágy, kényelmetlen talán, vagy van-e más baja. Őszintén? Semmi gondot, irritálót nem találtam. Hacsak nem azt, hogy a két tetőablak alatt több a leszálló hideg levegő, mint az én oldalamon. Ha esetleg ez lenne a gond, én szívesen cserélek veled helyet.

Az éjjel, megszokott időben, fél három körül vettem mintát egy befőttesüvegbe a laborvizsgálathoz, gépeztem egyet, de első beszámolóm elszállt. Mérgemben visszafeküdtem és öttől hétig aludtam még-egyet. Pont úgy ébredtem, hogy fél nyolcra odaértem a vérvételre. Sört és virslit ugyan nem adtak, mi több, még én fizettem egy ezrest, de-viszont megnevettettem a lányaim, körzeti orvosom szakasszisztenseit, Julikát, a horányit és Krisztát a csodalelkűt, és jövő csütörtökre kaptam időt a további vizsgálatokra, amik a jogsi hosszabbításhoz majd kellenek. Természetesen itt is összefutottam „korommal”!

Nekem, hetven felettinek, már csak ezerhétszáz a tarifám a korábbi hét és fél helyett. De jó is öregnek lenni, mondaná egy skót hülye! Mert a skótok közismerten pénzcentrikusak és ebből eredően biztosan hülyék. A dudások is!

A körzeti után boltolni indultam. Az úton a templom előtt is megálltam, megköszöntem a kapott égi támogatásokat, beígértem, hogy ott állok majd oltár elé Veled nemsokára, s mindezt én, a nem imádkozó fajta lezártam egy Miatyánkkal.

A boltok között most posta-ellátottsága miatt a Tecsó volt a Soros. Soros, mert pénzlehúzó. A postán ötvenet gázra, tizenötöt villanyra költöttem. A harmadik összeg (huszonhét), kaja nagybevásárlásra ment. Kilencszáz volt a comb, ezeregy a csontos tarja. Úgy tizenöt kilónyit vettem a kettőből, kicsontozva kértem és kaptam. Csak ráadásnak hoztam magammal egy kiló marhanyakat is, levesbe majd.

A polcok között szörfölve végre találtam kicsi, olcsó deci-másfél decis pohárkákat a kávé mellé a buborékos víznek, „á” százkilencvenkilenc per darab, nyolcat. Kosárba raktam három tőkehalmájat, meg kettő szusi-gyömbért is, ami kinézetre olyannak tűnt, mint ami Neked tetszett. Ráadásnak pedig barna cukrot, diót, mazsolát, meg két kékes virágú hagymás jácintot is.

Itthon daraboltam, porcióztam a húsokat, tarját szeletbe de hagytam egyben is, combot súlyra, sütni-főzni, tarjacsontokat kutyádnak, meg levesbe.

Tizenegy felé jutottam ahhoz, hogy ledőlni is maradt egy tizenöt percem. Aztán délig a könyveket szortíroztam az új helyű polcokon – kedvemre.

Délben ebéd, hideg káposztaleves sok hússal és most, vasalás előtt még írok kicsit.

Édes ki Patakom! Szeretlek, hiányzol nagyon. Hiányzik, hogy megsimogassalak, hogy elmondjam a reggeli, déli, a mindennapos szerelmi vallomást, hogy adjak magamból valami jót, erőt adót a mára is.

Jó-jó! Tudom, hogy legbelül Te érzed ezt akkor is, ha messze vagy, de, és csak mégis.....

Vigyázz magadra! A baj messze kerüljön!

Szeretlek!

Gábor

2022.01.20. 13:35

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 2

Az ágyam üres. Az ágyam az én világom, az erdőm, a folyópartom, patakpartom.

Az én világom, az én erdőm, az én folyópartom-patakpartom is üres, mikor nem vagy itt! Dolog van benne, a világomban-erdőmben, folyó és patakpartomon, rám szabott, mindennapi dolgok, de mégis üres az egész. Sivár, kopár, alig megélhető, tarra vágott, egyetlen sarj, suháng nélkül, kiszáradt meder csupán.

Az életet Te jelented Patakom! Csobogásod, csevegésed, ahogy mosod a mohás köveket, vized tisztasága, ahogy szikrázik, mikor abban fürdik a Nap, forrásod fényre bukkanása az örök időben, s a végtelen út, ami Veled, melletted vándorlásra hív-késztet, mind-mind Te vagy!

A gátakon átbukó törekvés is Te vagy, a kis, erdei tóvá szélesedő, majd újra, mindig új erőre kapó szaladásod, az utadba tartott, vizedre szomjazó korsó szája, ami Téged csókol, az is Te vagy!

Máshonnan induló, más utakat bejárt másik patak vagyok én is. Félénk, afféle búvópatak. Ezer földalatti termeket bejárt, a sötétséget és a fényt is jól ismerő, tavasszal, ősszel előtörő. A felszín útjai ismertek nekem jól. Mind hozzád, beléd vezetnek. Vágyam volt vizeddel összefolyni, beleölelni saját vizem, csodás, őszinte tisztaságodba, patakként fürödni benned Patak!

Megfürödtem, s vággyal töltődöm újra, napra-nap.

Kifogyhatatlan az utánpótlás esőkből, nagy záporokból lélekviharokból, gyöngycseppé érő páracsöppekből. Gazdagság. Viszem Neked.

Fogadd el!

Szeretlek.

Gábor

2022.01.20. 17:47

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 3

Meg fogsz ölni engem, Patak!

Ahogy eltűnök, előbukkanok utamon újra, meg újra feléd, én, a benned már fürdött, ahogy vágyakozom a veled eggyé válásra, egyre erősebb a gondolat, bennem a csekély értelműben, hogy megölsz.

Nem ágálok ellene, sors-megírta tényként fogadom a felételezést is. Reális lehetőségnek érzem, hisz alternatívája nincs. Lehetne ugyan, de azt el szoktam vetni. Az nekem hihetetlen. Bele is bolondulhatnék ugyanis a helyzetbe, elborulhatna az agyam örökre, akkor is, ha elképzelhetetlennek tartom, mert erős vagyok. Mindig föld- és földönjáró.

Marad a másik verzió.

Te, csodás szép Patakom, futsz rohansz már negyvenhét éve egy rég megálmodott cél, álom felé. Utadon sokszor csalódtál. Érezted magad nem egyszer célközelben, s ha nem ott, akkor legalább jó úton, mert a cél, ami ott van most is előtted, jól látható fentről a hegyedről. Megálmodtad, s magadban, hogy látható legyen, jól, s örökké álló-jón meg is építetted, mint a nyári, meleg nap a délibábot.

Idolt és templomot is alkottál belőle, jól látható templomot a semminek tűnő messzeségben, és futsz ma is felé.

Kitérőid, csalódásaid, amik a világ egyszerű, banális, be nem tervezhető, de az élettel együtt kiosztott törései-gátjai, meglassították ugyan futásod, vittek mellékutakra, de a cél nem veszett el, nem tűnt el látókörödből sosem. Sőt! Pont a párszor vized posványos ingovánnyá átalakító akadályok az öröm, vagy tespedés éveiben, az álmod adott erőt újra utat keresni a kilátástalanságban, hogy fuss tovább, hogy vedd fel újra patak-alakod. Nekicsapódtál az akadálynak, és visszacsapódtál. Örvénylett az ingovány mögötted, a csalódások vissza-visszatérő, mocsara, s te mégis, csodálatos adottságoddal keresed az új utat, megint, csakis a cél, a megálmodott, az álomból megépített, a messziről kézbe fogható, belakható felé.

Hittem, már kitörtél. Hittem mert fürödtem benned, már túl az ingoványodon, ahol újra patakká váltál, megtisztult vizű, hegyi patakká, mikor rád találtam. Tiszta vizeid tükrében az álmod, a célod is megmutattad, hogy tudjam, ha együtt futunk tovább, hová igyekszel. Szép volt a cél.

A magam búvópatak védekezésem feladtam. Hazug elhallgatással, mert jó fürödni benned. Jó meghalni benned, ha nincs is önálló újjászületésem sehol az úton. Csak vized tisztasága, a simára csiszolt meder, a vízcseppjeink egymáshoz dörgölőzése, ölelkezése érdekelt, a célról hallgattam nagyokat. Éreztem, ha szólok, a varázs megtörik. Elveszítelek.

Tudod, Patak, egy rosszakaróm mondta, én meg fogom ölni a szerelmemet! A saját szerelmemmel ölöm majd meg, mert olyan vagyok.

A rosszakaróm hányatott sorsú nő. Utadban láttad te is, beszéltél is vele egyszer életedben. Fél évre csapódott hozzám, nekem nem újdonság, bizarr körülmények között. Nálad bő tíz évvel idősebb, megkeseredett, s mégis életvidám, bohém, s közben nekem elviselhetetlen ember. Te aztán tudod Patak, mennyire vonzanak a virágok. Virágárus volt, amikor megismertem. A bolt, amit bérelt, telis-tele volt ízléssel választott dísznövényekkel cserépben, vágott, és mindig friss halott virággal, dísze-éke volt hazautamnak munka után.

Pincehelyiség, s fölötte bolt, ahová bevásárolni jártam naponta munka után. Forgalma nem volt, ezért gyakran beszélgetett a bolt előtt, ott találkoztam vele.

Férjnél volt, a közelben élt két felnőtt fiúgyerekkel, az életbe épp kikerült ikrekkel. A férjnek is volt két saját gyereke saját korábbi házasságából, fiú-lány.

A férj vállalkozó volt, kis kaliber, de élhető szinten kaliber. Uralkodó típus.

A rosszakaróm, vidéki tanítónő, második házassága volt. Az elsőből voltak iker-fiai, meg a teher, a magát felkötött férje. Az első férj ugyanis felkötötte magát amikor a gyerekek öt évesek voltak, mert nem bírta elviselni a nő csélcsap telhetetlenségét, s a kilátástalan harcban szerelméért elveszítette összes hitét, harc helyett a kötelet választotta.

A nő egy idő után vidéki kisváros iskolájának igáztatóhelyettesévé küzdötte fel magát, s stabil élettársat is talált hosszú évekre rendőr-jogászában, élettársában. Kapott biztonságát megszokott életvitelével hálálta meg. Neki egy férfi sosem volt elég. Kellett a tartalék, s a tartalék tartaléka is mindig, kihívásként és kellemes, bizsergető bújócskaként. Mint neked.

A helybéli, második házasság helyett, ez a viselkedés hozta a törést is az élettársak között. Az egyik pót-szerető, a pesti vállalkozó, külföldre vitte a tengerhez, nyaralni, s megkérte kezét.

A nőt ki tudja mi, kalandvágy, szerelem, s talán a főváros, Budapest ígérete új útra vitte. Összeházasodtak, lakását eladta, s gyerekeivel együtt felköltözött az új férj lakásába.

Az első nap estéjén kiült az új teraszra, elgondolkodni kicsit szomorkásan a sorsán, az új lakásban, a már rég és sokszor megtartott nászéjszakán. Nyár volt, s az új férjet bosszantotta a szomorka a női szemekben. Leordította a frissen beköltözött fejét.

Ez volt második házasság végének kezdete. A férjnek nagy német juhász kutyája volt...Kanikutya.

Lett a bérelt virágbolt, ahol velem találkozott.

A válást már rég eltervezte, csak a pénz hiánya, a lakása elveszett, közös kasszába forgatott ára-összege, nem kevés hiányzott, de szabadulni akart. Láttam, mikor kiköltözött egy ócska, nívótlan albérletbe, s kereste a lakhatás megoldásait. Nálam nem volt helye, mert fiait be nem vállaltam volna. Egyikük nyíltan, a másik látensen más, ilyeneket a magam fedele alatt be nem vállaltam volna soha. Fóbiám.

Időnként meglátogattam, s meglátogatott ő is engem. Természetesen, mint első alabárdost, aki mellett a második, s a harmadik is már létezett, erre mindig figyelt, csak orromra nem kötötte.

Lakást is vett, panelt, hitelre. Munkát is talált, kikopott mellőlem hamar. Csak ismeretség és furcsa, utálom-tűröm, szerettem-beszólok neki ha kell, ha nem, évente egyszeri találkozásos ismeretség maradt máig is. Ma sem él máshogy, mint élt mindig is.

Tudod, Patak, a rosszakaróm téved is, nem is!

Téved, mert nem én leszek aki megöli azt, a szerelmet! Képtelen lennék rá, mert a szerelmem a legbensőbb enyém, a legigazabb én vagyok, s ember nem öli meg önmagát, csak a gatya, a nemember.

Valami igaza mégis lehet! Igen, megölhetem a szerelmem, ha azt a szerelmem alanya olyannak látja, hogy elfelejt, leír engem, mert olyant is lát benne jól látó szemekkel, ami ellentétes, vagy nem összeillő az ő álmával, céljával, magának kijelölt útjával. Ha akadálynak látja, ha visszahúzónak tartja! Patakom, a mocsár is többet ér a szerelmemnél, ha meg is öli azt! Akár tudatosan, önmaga akarata ellenében is!

Előtted most is a szent, álomkép-cél lebeg. Látod. Látod messziségét és valahogy, valamikor elérhetőnek tartod, el is akarod érni mindenáron. Ez éltet, nem az én szerelmem.

Lassú vizemmel beléd ölelkezve, feloldom magam a csodában, Benned, én, a szintén hegylakó, én is láttam, látom a célt. Látom a magamét, a benned oldottan veled futást, a nekem egyedül elérhetetlen tengerig.

Látom a célod is Patakom, mert jól kirajzoltan nekem látható! Szép! Igazi mesterremek! Már most, az álomból is megvalósultan áll, éke, dísze a tájnak, a gondolatnak!

A Te műved, Patak! Látom utad felé, a sietséget, a vonzást, a belefeledkezést szépségébe.

És én, messzelátó, benned feloldott még élő, nem-halottként látom azt is, hogy az álom, a messzeségben, a lankán, s a békés mezőkön túl, ahová igyekszünk, egy hegyen áll. Nagy, keserves, élet-sziklákból, sors összedobálta hegyen, ami széles, a tengerbe tartó folyóra néz.

A víz pedig – természet törvénye, Kedvesem – mindig lefelé folyik. A hegy alatt futsz majd el, medredben, vizedben velem, leszel egy a folyóval, s eljutsz majd a tengerig te is!

Még egy korty kávé a másodikból az éjszakában, még pár sornyi betű itt, azután pincefelderítés és csirkemell-vadászat kiolvasztási céllal a mélyhűtőben. Mára azt ígértem a gyereknek ebédre, s rákészülni az adott szó megtartására szinte sosem káros.

Később újra az ágyba, kínlódni elalvással, hogy amikor kel, megint ébren találjon a felkelő, sárga korong.

Itthon az éjjel az utat lesem. Takaró pár milli hó esett.....Hideg....

Bocsáss meg nekem Patakom. Hallgatnom kellett volna, mint hallgattál, biztosan okkal, te, tegnap este. Tán fontos, el nem ereszthető gondolataid voltak, amiket papírra kellett vetned, vagy megbeszélned, tán egyszerűen megfáradt voltál a nap munkája után, tán barátoknál voltál, vagy vendégeket fogadtál, s a társasági élet kötelezett, tán csak a telefonjaid merültek le, és a töltőt keverted el, de tény, hogy vártam hívásod a sűrűsödő kilátástalanságban. Nem jött, s így aludtam kicsit.

Nálam minden rendben. Semmi sincs rendben.

Szeretlek, szerelmem. Szerelemmel.

Hiányzol.

Várlak.

Gábor

2022.01.21. 4:39

 A NAGYÚRNAK

Megnéznéd, a Te szemeddel,

milyen a mindent elvesztett

remény himnusza?

Kontrasztja fiatalságnak,

s öregségnek,

semmibe torkoló remények, évszakoknak?

Megmutatnád, Uram, te látó,

milyen, ha ember megy el?

Ha terhet már nem bír semmi

fennkölt esküvéssel tovább,

csak lépdekel

a gát rég elvesztett

oldalában feléd?

Megtennéd? Kiplakátolnád, te,

a mindent kiváltó,

hogy minden meg- és meg nem tervezett,

spontán megrajzolt te-útjain,

mi az, mit nem szabad

embernek, teremtményednek

követni?

???????????

hajnali levél Ilusnak 3-0227

Talán, annyi keserv között megtaláltam a megoldást – nekem valót, mástól megálmodottat. Két hektárnyi föld, ház élhető, vidéken, kicsit az Isten háta mögött. Potenciális munkalehetőség se közel, se távol a semmi, ha fiam is velem jönne, élete menne gajra, vagy kiteljesedne – ki tudja?!

A Nő, akinek vágyálma volt, s marad míg él, nem kell a megvalósításhoz. Az ő álma pont ő, nem illik bele. A megvalósult mese fosztaná meg mocsaraitól.

„Lehet szerelem nélkül is élni néha”, lásd Baloggabi.

Van még maradék erőm, rábeszélő-képességem, vagy makacs eltökéltségem, hogy ne csak álom legyen-maradjon?

Bízom magamban!

Erősen!

2023.02.27. 4:24

Kiálts gyilkost ha látod!

Varázsa esze, s az önzés.

Hihetnéd, megváltana egy egész világot,

pedig csak fojtásra képes,

invazív, lelkedbe települő.

Idegen.

Mint a fű a talpad alatt.

 DÓRI

Temettünk, temettem.

Most már évente egyszer.

A ruhásszekrényből kikerestem,

elővettem a régi,

zsinóros díszmagyart.

Már újra rám megy,

Jól áll, mondták a lányok megszokottan.

Lévén nem közvetlen rokon,

csak barát, a hátsó padsorokban,

felemlegettünk letűnt élményeket.

A távozott, tömjén füstjében

már fentről űzött ördögöt,

a templom előtt felhőből pityergett,

mint benn búcsúztatók.

Az ittmaradt társ szemében

kedves arca derengett,

s ki tudja, ötvenhat,

együtt-év után

még mennyi, keserves

magány.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.09.02. 15:00

 TABULA RASA 

Esett a hó! Milyen fehér!

Igaz, csak térdközépig ér,

igaz, tudom, holnap elolvad,

kémények korma ráül,

lesz latyak, és tiszta lapra,

piszkos krikszkrakszokat

firkál élni akarásunk.

 

Még rá ne lépj!

Még meg ne törd varázsát!

Hallgasd a csendjét,

Képzelj belőle párnát,

és kontrasztnak, képzeletben,

tedd rá szép fejed.

Ne félj, nem lesz hideg!

 

Én fehérbe öltözöm!

A kertbe kiköltözöm.

Hó-befútt fémpadon,

asztalomnál ülve,

fehér szobor,

makulátlan leszek!

Balog Gábor

-csataloo-