PILÁTUS UTÁN

A szavak még összeállnak, úgy-ahogy,

de semmitmondásukban

benne az elhallgatások,

a tabuk,

a ne sérts meg senkit belém rögződött,

hamis üzenete.

Ha akarják, és én is akarom,

ma még zenélnek,

húznak talp alá valót, de kötelet nyakba is olykor.

Mint ti is, megannyian,

értékrendemben „oly korban” éltek,

sok társutas,

hol táncra perdülnek a színben lefestett,

festetlen csillagok,

a zöld,

a sárga,

a vörös,

a hat- meg a nyolcszögű,

az ötágú,

meg a kékben négyes katonadolog.

A ketten, pápaszemekkel választott éginek,

jelentősége szinte semmi,

hiába pályát, utat, pozíciót sosem változtató

Sark, meg Dél Keresztje.

Mondanék szavakat – minek?

A pult elől eltűnt a vevő,

süketnek lenni kifizetődőbb,

s előkelő flastromtapasz gyávaságra a hallgatás.

Legföljebb „sört ide”!

Eszem is lenne, megkeresném.

Sorba beállnék számozottan.

S míg Krisna híg leveskét önt ibrikembe,

rólatok elmélkednék, szavak,

hogy ki, kit veszített.

Ti engem

én titeket,

vagy ketten, ahogy vagyunk,

egy Pilátus előtti világot,

számozott időben,

úgy lazán, közel kétezerrel Pilátus után.

Balog Gábor

-csataloo-

2ol5.1o.o3.