HARMAT 

A nincsből valami lesz,
s a van megszűnik lenni
hamar. 

Gondos kertész a hajnal.
Öntözi kertem ködből kipréselt
harmat cseppjeivel.
Sokezer üveggömb
Egyetlen jósnő sem köröttük,
hogy cifra ruhában
sejtelmes igéket motyogjon,
elhitesse velem:
Sorsom, így, vagy úgy alakul,
a kép, mit rólad őrzök
nem fakul tovább,
és ölembe hull a jólét,
nomeg szerencse,
és persze príma szerelem vár
a legközelebbi sarkon. 

A víz parányi cseppjei
ragyognak, s ahogy a fűszálak
hajladoznak,
vonzzák, taszítják egymást,
egymáshoz érnek,
összeolvadnak boldogan.
Várják a  fehér fényorgonát,
hogy koronát tegyen
hajnali nászra. 

Micsoda ki- és beteljesülés!
Mennyi pompa és mily rövid időre.
Hisz' szokott pályáján, az emelkedőbe
forduló, vörösből egyre sárguló korong,
molekulára bontva, fehér füstként
küldi egymástól mindörökre messze
az együvé tartozókat.
Csak a mesében van új találkozás. 

Vízcseppem, merre vagy?
Hányféle alakba bontott a reggeli nap?
Részeid, mint színes lepkehad,
ezer irányba merre szálltak?
Mosolyaid, s a szavak, mik gyűrűző
hullámokat hagytak gömbünk belsejében,
mondd, merre, kit találtak? 

És, ugye, adsz inni a virágnak
amit erkélyedre tettem,
hogy a télben, szobádban őrizze
a tavaszt? 

Nehéz lesz megtanulni
nélküled, fogyatékkal élni,

menni úton tovább,

vagy halni egyedül.

 Balog Gábor

-csataloo-