ÖRÖKNAPTÁR

Nagyhét. Szerda.

Keresheted a bibliákban,

nyomot látszólag nem hagyott ott

az Isten Fia.

Tán korán kelt. A Szentföldön

a hajnalok korábban jönnek.

Tán az ég felé fordította fejét,

és szólt csöndesen, csak úgy, önmagának:

Tudom, mi vár rám.

Mert tudta.

Ugyan miért, hogyan?-kérdezheted.

Egyszerű!

Az Atya megadta, hogy teremtménye

lopva szerezzen tudást.

Mi mást, ha semmi másra

nem áhítozott a balga,

és olyan szép volt az az alma?

Emlékeznetek kell génjeitekben:

A bűnnel nyertetek!

Tudás, szabad akarat, meg miegymás...

De elveszítettétek bűntelenségetek.

Megszületendő gyermekeitek

tiszta lapját!

Az isteni tett, a vállalt öt stigma

visszaadta a születés bűntelenségét!

Mi sokszor elfelejtitek!

Ma is korán keltem.

Négy óra éberen, bennem az öt gyógyszer.

Mint a stigmák.

Aztán nyitásra boltba mentem.

Itthon beszűkült világomon is elmerengtem.

Megszámoltam két kedveseim,

meg az egy barátot,

és magam megnyugtatón bólintottam:

már jó sokan vannak, akik várnak

odafönn!

Nagyhét. Szerda.

Valami megfejthetetlen belső hang súgja,

olyan ez, mint a tavasz,

olyan,

mint az első virágkezdemény májusok orgonáján!

És evoéim kimondására

kapok még időt idelenn.

Feltámadáskor biztosan!

Balog Gábor

-csataloo-

2026.04.01

 

IN MEMORIAM Dr. MERÉNYINÉ BALOGH VERONIKA

A névnapomon beszéltem vele, amikor elment.

Rövid volt a beszélgetés, mondta, hogy rosszul van, fáj mindene. Ha tudtam valami bátorítást adni, azt megtettem. Szívvel, lélekkel. Pont úgy, ahogy szükség esetén én kaptam bátorítást tőle.

Találkozásaink, közös munkánk emléke épp úgy él bennem, mint kedves, barátságos, őszinte lénye, a tudás, amit velem megosztva vitt magával.

Már jó helyen van. Az Örökkévaló mellett, örök életben, biztonságban.

Amikor majd rám kerül a sor és a Tisztítótűzben rám jutó penitenciát is leróttam, találkozunk majd megint! Jó munkát odafönt is!

Nyugodj békében Verocs!

Nagy tisztelőd és barátod

Balog Gábor József

ELKÉPZELEM

Elképzelem, ahogy szemben ülsz

velem.

Én míves szép mondatokat igyekszem

szárba szökkenteni,

te megköpködöd, gatyába rázod

és megsimogatod őket.

Megmosolyog minket az idő,

a nyár meg az irodalom.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.24

 

VÁLASZTÁSAIM

Az egészséges gondolatok gazdáival

soha nincs semmi gondom.

A feltörekvőkkel nincs bajom,

míg túlontúl bele nem könyökölnek

bordáim közé.

A már befutottakkal nem vitázom,

míg betartanak szabályokat,

és tudomásul is veszik, hogy

alapjában mégiscsak belőlem élnek.

De a hazaárulókat gyűlölöm!

Mert én is,

kicsinységemben is

a Haza vagyok!

Nagy tábor áll mögöttem!

Balog Gábor

-csataloo-

 

EMLÉKSZEM

Emlékszem,

ahogy bicskával farigcsáltuk a szavakat.

Össze-összevillant két szempár

és dallamos sorok vitáztak,

vagy simogattak meg szívet.

Emlékszem,

ahogy a kész alkotást prés alá tettük,

csócsáltuk, s nevettünk,

vagy elgondolkodtunk ott ahol kellett.

És emlékszem,

ahogy otthagyva csapot-papot

egyszerre indultunk el

az éterit valami foghatóvá alakítani.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.24

 

KOMMUNIKÁCIÓ

Hogyan mondjam el neked,

milyen volt tornasorban állni úgy,

hogy nagyok és kicsik között

még plusz két méter távolságot

írt elő a torna-protokoll?

Azt, hogy a kicsinység,

a rés a sorban megalázott,

de onnan is szemlélhettem

lányok tornaruhái alatt a

bimbózó szépség üzeneteit?

Hogyan meséljem el,

hogy akkor, a középiskolában

már túl voltam

a magam szőke óvodásán, a Lívián,

és túl a Kardosné osztályfőnökasszony

büszke szép leányán,

és régesrég csak veled,

ismeretlennel szemeztem?

Most annyi elfecsérelt év után,

téged ölelve mezítelen,

mondd, ugye jó, hogy megtaláltalak?

Az élet kacskaringói oly

szép glédába sorakoznak,

oly fantasztikus az ölelés,

a te bennem-én tebenned valóság,

hogy félek elaludni.

S ha felébredünk és rákérdezel,

majd felelek: Igen,

tegnap sem használtunk gumit!

Balog Gábor

-csataloo-

2026. 03.25

 

ELKÉPZELEM

Elképzelem, ahogy szemben ülsz

velem.

Én míves szép mondatokat igyekszem

szárba szökkenteni,

te megköpködöd, gatyába rázod

és megsimogatod őket.

Megmosolyog minket az idő,

a nyár meg az irodalom.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.24

 LÁTOMÁSOK

Nem várhatsz! El kell indulnod egyszer! – suttogta hang oldalról, elülről, hátulról-felülről, ki tudja merről. Csak beleégette magát fülembe, befészkelt az agyamba.

És akkor, igen, akkor láttam a Sorsot.

Valami széles fasoron kellett végigmennem. Nagy, májfoltos törzsű platánok között. Kétoldalt két-két sor emberalak.

A külső sorban a fanfárosok és szemben velük tárogatósok-csimpolyások. A belsőben, utamhoz közelebb flagellánsok balról, jobbról meg a korbácsos dervisek.

Talpam alatt homokfövenyből vér buzogott fel. Sikamlóssá tette az utat. Legyilkolt, vágóhidakra küldött, elgázosított és vaporizált emberek stendhali vére. Az út vége felé hatalmas arany trónus, megannyi gyémánttal kirakva.

Üres trón, nem ült rajta senki, de az út szélén a tömeg, a fanfárosok, a csimpolyások, meg a verőlegények, Ábelek és Káinok megsúgták, ott ül majd a kinek kimondható, kinek kimondhatatlan nevű, az ezer nevében is csak egyetlen-egy, a Megváltó, az Isten.

Ne izgulj, ne félj! – mondták. A verést, azt a pár ezer korbácsütést simán kibírod, s ha beledöglesz, belegebedsz, kifingasz valahol a séta közben, majd eltakarítják a tested, a véred meg táplálja majd az utánad jövők lába alatt a sikamlást.

Megnyugtató! – mondtam magamnak.

Azután nagy hirtelen eltűnt a látomás. Újra, másra cserélte a csend és az Isten.

Nagy zöld mezőben álltam, előttem mezítelen feküdt a nő, a borda, s hívott, gyere ölelj! Éreztem mennyire igazi nő, nem succubus, semmi sátáni nem volt benne, így mellé feküdtem, ő befogadta tőlem az éket én meg repültem. Szálltam szikrázó, nagy, kék egekben és számolgattam nappali égen a csillagokat.

Az ölelkezés közben beszélt. Én fél füllel hallottam, azt mondja, ő erősen aszexuális valami ócska, ridikülnek való bőrű kígyó miatt, meg azt is, ne figyeljek arra, amit mond, mert valójában az csak szómágia, talány, mese! Az együttlét a valóság csupán!

Később, a földön, a mező zöldjét éreztem, és tudtam, milliárdnyi kis kékharang csilingel, giling-galangolja, hogy szép az Isten és szép a világa. Bordástul és anélkül is.

Nem is ébredek fel többé sosem.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.22

 BESZÁMOLÓ

Uram jól tudom, mert emlékszem

arra a hatéves kisfiúra,

aki hittel mondta,

hogy „nem vagyok rá méltó”,

s közben gyermeköklével

szívére dobbantott egyet, papja tanítása szerint,

szóval emlékszem,

hogy nem voltam-vagyok rá méltó,

még első áldozás előtt sem.

Gyónás után, patyolat-tiszta szívvel,

összetett kézzel rózsafüzéren elmorzsolt

minden gyermeki csínytevésre

kapott penitenciákat – Látod?

Emlékszel? Ledolgoztam.

Én álltam ott tiszta, hittel.

Aztán?

Kerestem az életet.

Smidt Gabi parolájával kezemben

bérmálás, s korán elment anyám után.

Kerestem furcsa, szép apám botlásait.

Sosem bukott.

A töretlen, örök szerelmet.

A kitartást, a befogadást,

a visszautasítások bájait,

és megtapasztaltam, mily hasznos,

ha jól benősült egyén

a párja kezén nyom el cigarettát.

Talán azt is, hogy olyankor Isten nevében

leginkább köpni kell.

Tanultam

hitet visszaküldve valami mély-tudatba,

szárnyaltam s buktam is..

Mikor mi volt a helyzet-megkívánt.

Adtam, adtam és adtam,

mert kényszeres. Minden szeretetmorzsáért

adni kell!

Csak téged, Uram, téged felejtettelek

el.

Elvakítottak földi dolgok.

Combok,

Micsoda pazar combok!

S köztük a Te világod.

A megfejthetetlen.

Hibáim összerakva

a Bábel tornyához mérve a torony

nudli-smafu.

Nincs tű foka, amin keresztül közeledbe férnék,

nincs kulcsos (Péterke álmos),

nincs kapu!

Neked juthatott egyedül eszedbe,

hogy maradék éveim megszépíted.

Adtál, újjá szültettél,

és megfrissítetted felnőtt vágyaim.

Hogy elfogadott legyek.

Uram! Köszönöm ezt is!

Megfelelek!

Pofám befogom, ha ágyam üres!

Ha terítetlen az asztal, fillér nem cincog,

ha kong a buksza,

tőlem zokszót ne várj!

Vér-szerintjeim kényszerítenek

megtagadására.

Afféle családi vonás. Szabály.

Morgok magamnak kései törpe,

Morgó, de valahol –

a mélyben későn ébredt hitek lobognak

– tán most megtaláltalak.

Egy papod,

volt-e rá hatalma? Nem? Nem tudom!

Három éve örökre feloldozott.

Tette rám az ego te absolvót,

és ajándékot is adott.

Hogy mi volt az, csak te tudhatsz róla.

És arról is, hogy ha úgy jön,

nekem ritkán, de alaposan még vétkezem.

Érted, Uram!

Igyekszem arra, hogy befogadjál!

Hetvenhat évesen!

"HANEM CSAK EGY SZÓVAL MONDD,

ÉS MEGGYÓGYUL AZ ÉN LELKEM".

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.18.

 

LIBIKÓKA

Hajnalonta isten segedelmével még

el-eljátszogatom a főnixet,

de estelente, bizony naponta

örök érvényűen meghalok.

-paci-

2026.03.16

 

HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL

Mi magyarok senkitől nem sajnáljuk az irodalmi Nobel-díjat. Mi, magyarok tudjuk, hogy a díj odaítélése nem csupán a valamiféle irodalmi munkásság elismerése, az sokszor politika. Igazunk alátámasztása a tények sora, hányszor, mennyiszer kapott díjat a semmire nem jó, a sosem olvasott, az elfeledett. irodalmi lepkefing.

Nekünk, magyaroknak két irodalmi Nobel-díjasunk is van. Kertész, a világpolgár és a friss, a Krasznahorkai, a másik világpolgár. Mindketten erősen megkérdőjelezték saját magyarságuk. Van hozzá joguk? Miért ne lenne! Mindenki az, aminek vallja magát!

Legyen hát nekem is jogom őket úgy nyilvántartanom olvasó magyarként, hogy alja az olyan ember, aki szülőhazáját bármi okból megtagadja.

Balog Gábor

-csataloo-

226 03.13

 

IDEI PÓK

Fekete pók a fehéren megvilágított

válaszfalon. szomszéd-szomszéd között,

fényárnyékolón.

Az éjszakában kevés a fény,

csak a pók ami a biztos,

hogy ott van, és araszol,

korai zsákmányt keres a

télutó-tavaszelőben.

Fekete pókok. Próbálják behálózni

megélt kudarcaim,

vagyok leendő áldozat.

Bárányhoz nincs közöm,

csak annyi, hogy hiszek, és tudom,

a pókok bárányt nem esznek.

A verseim pöntyögöm

mindig magányban, ha társasban, akkor abban.

A társ is gyakran csak álom.

Keresem magamban számtalan hibáim,

és sikerrel megtalálom tizedeik.

Eluralkodik a kényszer is,

hogy mindet kijavítsam.

Hibát vagy vétket hibára-vétekre cseréljek,

mert hogyan is lenne másképp?

A pók a szomszédtól engem elválasztó

meleg-falon

hol megmerevedik, hol gyorsba vált.

Valami gyermekkoromban megtanult

örök szabály keresek.

Felülírt mindent megéltek halmaza.

Furcsa, színváltó massza.

Ragacs.

A pókfonál.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.06

 

BUKTATÓK

A sokmilliárd-fejű szörnyben

újra eluralkodott a kevés fej mételye.

Gyilkolás, fejek ritkításának

furcsa vágya, mely időnként kitör

sár és hamu-teremtményen.

A telhetetlenek pénzvágya.

Midászok, Dáriusok gazdagságának átka,

és mosolyog rajta

a jobb helyekről kitiltott,

távolra űzött Sátán.

Antikrisztusok hirdetnek hamis igét,

ordít a majom, lenget háromszín zászlót,

tapsikol, fürdik vérben áztatásra kért,

kapott pénzeken színész-paródia.

Robban minden.

Életek, házak békéje.

Bölcsőbe zsugorodott vissza

az aggszakáll józan ész,

és taposóaknákat lép frontokon

a virágot lépő leány.

Mindeközben?

Mindeközben.

Kertemben idei rügyeit bontja

vadrózsa, orgona,

és már el is virágzott

nőnapi hóvirágom.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.04

 

KÖSZÖNTŐ

Elgondolkodom néhanap,

miből is vagyol összerakva?

Napsugárból és holdsugárból!

Agyagból, bordából, sárból.

Pókfonalból, ha ősz van,

és százezer virágból így, tavasszal.

Szárnyakat viselsz, igaz láthatatlant,

és hangod nagy, szép zenék,

hangszerekben ébredő, élő hangja,

a templom nagy-,

és az árokparti virág kékharangja.

Versből és dallamból vagy összerakva,

és hozzád semmi földi nem hasonlítható!

Óh, te Nő!

Oly csodás vagy!

Balog Gábor

-csataloo-

2026.03.03