ÖSSZEFOGLALÓ 1 

ADALÉKOK EGY PERHEZ

A tőlem elvárható gondossággal mindent előkészítettem.

A már elvirágzott krókuszok, sárgák, mélykékek, fehérek hagymáit kiástam, lemostam, leszárítottam, becsomagoltam utazó selyempapírba.

A hálószobám szentélyében egy festmény kivételével a göncöket összeszedtem, volt, ami fekete gyászzsákba került, volt ami a zsákolást megúszta, csak él, van, elindulás előtt. Lejjebb egy szinttel a ruhásszekrényben követtem el frontális támadást,  vett és hozott ruhákkal szemben, A szekrény több, mint fele most üres vállfákkal teli.

Mint a lelkem.

Egy volt nőm mondta egykor, te úgyis megölöd a szerelmet! Sosem volt igaza! És mégis, talán beleestem a megbocsáthatatlan hibába-bűnbe a mostani, az utolsó volt nem regiszter szerint?

 Zavaros, kusza, értékrendemhez nem illő élet a tiéd, enyémbe be nem illeszthető háttér, élet, ami engem a gyors haláltól mentett meg, újraszült combjai között is.

Fölösleges volt. A már itt, a földön elkárhozottaknak a megváltás csak a pokol lesz-lehet. Akkor is, ha az egyénre szabott, saját.....

Perrel fenyegetsz, hát összegyűjtöttem anyagot hozzá. Mind publikus.

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 1

Öt teljes nap a mennyországban telt, Patakom!

Pont úgy eltelt, mint az első! Majdnem huszonnégy óra azóta, hogy újra nem vagy itt. Tudom, megbeszélés szerint, tudom logikus, fontos érdek alapján és valahol talán a kettőnk, a jövőnk érdekében is.Mindettől függetlenül hiányzol, mert a szerelmes embernek hiányzik a szerelme jelenléte, a biztos tudás, hogy Ő jól van, hogy teszi a dolgát. Várja a bejövő hívást, ami csak nem jön, és mantrázza önmagának, hogy „türelem”!

Remélem épségben értél célba, rossz hír nem várt sehol és semmiben, ki is aludtad magad és ma már a nap a munkának, a munkáról szól.

Én itt, itthon, búfelejtőnek, belerázódtam a házimunkába. Takarítottam, rendet raktam, pusztítottam a megmaradt ételhalmakat gyermeki és kutyás besegítéssel. Igaz a feladatok között ez többnapos, de el kellett kezdenem ezt is valamikor.

Tegnap, amúgy csak próbaként befeküdtem az ágynak abba a felébe, ahol Te alszol. Ki akartam próbálni, valóban rossz-e az ágy, kényelmetlen talán, vagy van-e más baja. Őszintén? Semmi gondot, irritálót nem találtam. Hacsak nem azt, hogy a két tetőablak alatt több a leszálló hideg levegő, mint az én oldalamon. Ha esetleg ez lenne a gond, én szívesen cserélek veled helyet.

Az éjjel, megszokott időben, fél három körül vettem mintát egy befőttesüvegbe a laborvizsgálathoz, gépeztem egyet, de első beszámolóm elszállt. Mérgemben visszafeküdtem és öttől hétig aludtam még-egyet. Pont úgy ébredtem, hogy fél nyolcra odaértem a vérvételre. Sört és virslit ugyan nem adtak, mi több, még én fizettem egy ezrest, de-viszont megnevettettem a lányaim, körzeti orvosom szakasszisztenseit, Julikát, a horányit és Krisztát a csodalelkűt, és jövő csütörtökre kaptam időt a további vizsgálatokra, amik a jogsi hosszabbításhoz majd kellenek. Természetesen itt is összefutottam „korommal”!

Nekem, hetven felettinek, már csak ezerhétszáz a tarifám a korábbi hét és fél helyett. De jó is öregnek lenni, mondaná egy skót hülye! Mert a skótok közismerten pénzcentrikusak és ebből eredően biztosan hülyék. A dudások is!

A körzeti után boltolni indultam. Az úton a templom előtt is megálltam, megköszöntem a kapott égi támogatásokat, beígértem, hogy ott állok majd oltár elé Veled nemsokára, s mindezt én, a nem imádkozó fajta lezártam egy Miatyánkkal.

A boltok között most posta-ellátottsága miatt a Tecsó volt a Soros. Soros, mert pénzlehúzó. A postán ötvenet gázra, tizenötöt villanyra költöttem. A harmadik összeg (huszonhét), kaja nagybevásárlásra ment. Kilencszáz volt a comb, ezeregy a csontos tarja. Úgy tizenöt kilónyit vettem a kettőből, kicsontozva kértem és kaptam. Csak ráadásnak hoztam magammal egy kiló marhanyakat is, levesbe majd.

A polcok között szörfölve végre találtam kicsi, olcsó deci-másfél decis pohárkákat a kávé mellé a buborékos víznek, „á” százkilencvenkilenc per darab, nyolcat. Kosárba raktam három tőkehalmájat, meg kettő szusi-gyömbért is, ami kinézetre olyannak tűnt, mint ami Neked tetszett. Ráadásnak pedig barna cukrot, diót, mazsolát, meg két kékes virágú hagymás jácintot is.

Itthon daraboltam, porcióztam a húsokat, tarját szeletbe de hagytam egyben is, combot súlyra, sütni-főzni, tarjacsontokat kutyádnak, meg levesbe.

Tizenegy felé jutottam ahhoz, hogy ledőlni is maradt egy tizenöt percem. Aztán délig a könyveket szortíroztam az új helyű polcokon – kedvemre.

Délben ebéd, hideg káposztaleves sok hússal és most, vasalás előtt még írok kicsit.

Édes ki Patakom! Szeretlek, hiányzol nagyon. Hiányzik, hogy megsimogassalak, hogy elmondjam a reggeli, déli, a mindennapos szerelmi vallomást, hogy adjak magamból valami jót, erőt adót a mára is.

Jó-jó! Tudom, hogy legbelül Te érzed ezt akkor is, ha messze vagy, de, és csak mégis.....

Vigyázz magadra! A baj messze kerüljön!

Szeretlek!

Gábor

2022.01.20. 13:35

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 2

Az ágyam üres. Az ágyam az én világom, az erdőm, a folyópartom, patakpartom.

Az én világom, az én erdőm, az én folyópartom-patakpartom is üres, mikor nem vagy itt! Dolog van benne, a világomban-erdőmben, folyó és patakpartomon, rám szabott, mindennapi dolgok, de mégis üres az egész. Sivár, kopár, alig megélhető, tarra vágott, egyetlen sarj, suháng nélkül, kiszáradt meder csupán.

Az életet Te jelented Patakom! Csobogásod, csevegésed, ahogy mosod a mohás köveket, vized tisztasága, ahogy szikrázik, mikor abban fürdik a Nap, forrásod fényre bukkanása az örök időben, s a végtelen út, ami Veled, melletted vándorlásra hív-késztet, mind-mind Te vagy!

A gátakon átbukó törekvés is Te vagy, a kis, erdei tóvá szélesedő, majd újra, mindig új erőre kapó szaladásod, az utadba tartott, vizedre szomjazó korsó szája, ami Téged csókol, az is Te vagy!

Máshonnan induló, más utakat bejárt másik patak vagyok én is. Félénk, afféle búvópatak. Ezer földalatti termeket bejárt, a sötétséget és a fényt is jól ismerő, tavasszal, ősszel előtörő. A felszín útjai ismertek nekem jól. Mind hozzád, beléd vezetnek. Vágyam volt vizeddel összefolyni, beleölelni saját vizem, csodás, őszinte tisztaságodba, patakként fürödni benned Patak!

Megfürödtem, s vággyal töltődöm újra, napra-nap.

Kifogyhatatlan az utánpótlás esőkből, nagy záporokból lélekviharokból, gyöngycseppé érő páracsöppekből. Gazdagság. Viszem Neked.

Fogadd el!

Szeretlek.

Gábor

2022.01.20. 17:47

BESZÉLGETÉS A PATAKKAL 3

Meg fogsz ölni engem, Patak!

Ahogy eltűnök, előbukkanok utamon újra, meg újra feléd, én, a benned már fürdött, ahogy vágyakozom a veled eggyé válásra, egyre erősebb a gondolat, bennem a csekély értelműben, hogy megölsz.

Nem ágálok ellene, sors-megírta tényként fogadom a felételezést is. Reális lehetőségnek érzem, hisz alternatívája nincs. Lehetne ugyan, de azt el szoktam vetni. Az nekem hihetetlen. Bele is bolondulhatnék ugyanis a helyzetbe, elborulhatna az agyam örökre, akkor is, ha elképzelhetetlennek tartom, mert erős vagyok. Mindig föld- és földönjáró.

Marad a másik verzió.

Te, csodás szép Patakom, futsz rohansz már negyvenhét éve egy rég megálmodott cél, álom felé. Utadon sokszor csalódtál. Érezted magad nem egyszer célközelben, s ha nem ott, akkor legalább jó úton, mert a cél, ami ott van most is előtted, jól látható fentről a hegyedről. Megálmodtad, s magadban, hogy látható legyen, jól, s örökké álló-jón meg is építetted, mint a nyári, meleg nap a délibábot.

Idolt és templomot is alkottál belőle, jól látható templomot a semminek tűnő messzeségben, és futsz ma is felé.

Kitérőid, csalódásaid, amik a világ egyszerű, banális, be nem tervezhető, de az élettel együtt kiosztott törései-gátjai, meglassították ugyan futásod, vittek mellékutakra, de a cél nem veszett el, nem tűnt el látókörödből sosem. Sőt! Pont a párszor vized posványos ingovánnyá átalakító akadályok az öröm, vagy tespedés éveiben, az álmod adott erőt újra utat keresni a kilátástalanságban, hogy fuss tovább, hogy vedd fel újra patak-alakod. Nekicsapódtál az akadálynak, és visszacsapódtál. Örvénylett az ingovány mögötted, a csalódások vissza-visszatérő, mocsara, s te mégis, csodálatos adottságoddal keresed az új utat, megint, csakis a cél, a megálmodott, az álomból megépített, a messziről kézbe fogható, belakható felé.

Hittem, már kitörtél. Hittem mert fürödtem benned, már túl az ingoványodon, ahol újra patakká váltál, megtisztult vizű, hegyi patakká, mikor rád találtam. Tiszta vizeid tükrében az álmod, a célod is megmutattad, hogy tudjam, ha együtt futunk tovább, hová igyekszel. Szép volt a cél.

A magam búvópatak védekezésem feladtam. Hazug elhallgatással, mert jó fürödni benned. Jó meghalni benned, ha nincs is önálló újjászületésem sehol az úton. Csak vized tisztasága, a simára csiszolt meder, a vízcseppjeink egymáshoz dörgölőzése, ölelkezése érdekelt, a célról hallgattam nagyokat. Éreztem, ha szólok, a varázs megtörik. Elveszítelek.

Tudod, Patak, egy rosszakaróm mondta, én meg fogom ölni a szerelmemet! A saját szerelmemmel ölöm majd meg, mert olyan vagyok.

A rosszakaróm hányatott sorsú nő. Utadban láttad te is, beszéltél is vele egyszer életedben. Fél évre csapódott hozzám, nekem nem újdonság, bizarr körülmények között. Nálad bő tíz évvel idősebb, megkeseredett, s mégis életvidám, bohém, s közben nekem elviselhetetlen ember. Te aztán tudod Patak, mennyire vonzanak a virágok. Virágárus volt, amikor megismertem. A bolt, amit bérelt, telis-tele volt ízléssel választott dísznövényekkel cserépben, vágott, és mindig friss halott virággal, dísze-éke volt hazautamnak munka után.

Pincehelyiség, s fölötte bolt, ahová bevásárolni jártam naponta munka után. Forgalma nem volt, ezért gyakran beszélgetett a bolt előtt, ott találkoztam vele.

Férjnél volt, a közelben élt két felnőtt fiúgyerekkel, az életbe épp kikerült ikrekkel. A férjnek is volt két saját gyereke saját korábbi házasságából, fiú-lány.

A férj vállalkozó volt, kis kaliber, de élhető szinten kaliber. Uralkodó típus.

A rosszakaróm, vidéki tanítónő, második házassága volt. Az elsőből voltak iker-fiai, meg a teher, a magát felkötött férje. Az első férj ugyanis felkötötte magát amikor a gyerekek öt évesek voltak, mert nem bírta elviselni a nő csélcsap telhetetlenségét, s a kilátástalan harcban szerelméért elveszítette összes hitét, harc helyett a kötelet választotta.

A nő egy idő után vidéki kisváros iskolájának igáztatóhelyettesévé küzdötte fel magát, s stabil élettársat is talált hosszú évekre rendőr-jogászában, élettársában. Kapott biztonságát megszokott életvitelével hálálta meg. Neki egy férfi sosem volt elég. Kellett a tartalék, s a tartalék tartaléka is mindig, kihívásként és kellemes, bizsergető bújócskaként. Mint neked.

A helybéli, második házasság helyett, ez a viselkedés hozta a törést is az élettársak között. Az egyik pót-szerető, a pesti vállalkozó, külföldre vitte a tengerhez, nyaralni, s megkérte kezét.

A nőt ki tudja mi, kalandvágy, szerelem, s talán a főváros, Budapest ígérete új útra vitte. Összeházasodtak, lakását eladta, s gyerekeivel együtt felköltözött az új férj lakásába.

Az első nap estéjén kiült az új teraszra, elgondolkodni kicsit szomorkásan a sorsán, az új lakásban, a már rég és sokszor megtartott nászéjszakán. Nyár volt, s az új férjet bosszantotta a szomorka a női szemekben. Leordította a frissen beköltözött fejét.

Ez volt második házasság végének kezdete. A férjnek nagy német juhász kutyája volt...Kanikutya.

Lett a bérelt virágbolt, ahol velem találkozott.

A válást már rég eltervezte, csak a pénz hiánya, a lakása elveszett, közös kasszába forgatott ára-összege, nem kevés hiányzott, de szabadulni akart. Láttam, mikor kiköltözött egy ócska, nívótlan albérletbe, s kereste a lakhatás megoldásait. Nálam nem volt helye, mert fiait be nem vállaltam volna. Egyikük nyíltan, a másik látensen más, ilyeneket a magam fedele alatt be nem vállaltam volna soha. Fóbiám.

Időnként meglátogattam, s meglátogatott ő is engem. Természetesen, mint első alabárdost, aki mellett a második, s a harmadik is már létezett, erre mindig figyelt, csak orromra nem kötötte.

Lakást is vett, panelt, hitelre. Munkát is talált, kikopott mellőlem hamar. Csak ismeretség és furcsa, utálom-tűröm, szerettem-beszólok neki ha kell, ha nem, évente egyszeri találkozásos ismeretség maradt máig is. Ma sem él máshogy, mint élt mindig is.

Tudod, Patak, a rosszakaróm téved is, nem is!

Téved, mert nem én leszek aki megöli azt, a szerelmet! Képtelen lennék rá, mert a szerelmem a legbensőbb enyém, a legigazabb én vagyok, s ember nem öli meg önmagát, csak a gatya, a nemember.

Valami igaza mégis lehet! Igen, megölhetem a szerelmem, ha azt a szerelmem alanya olyannak látja, hogy elfelejt, leír engem, mert olyant is lát benne jól látó szemekkel, ami ellentétes, vagy nem összeillő az ő álmával, céljával, magának kijelölt útjával. Ha akadálynak látja, ha visszahúzónak tartja! Patakom, a mocsár is többet ér a szerelmemnél, ha meg is öli azt! Akár tudatosan, önmaga akarata ellenében is!

Előtted most is a szent, álomkép-cél lebeg. Látod. Látod messziségét és valahogy, valamikor elérhetőnek tartod, el is akarod érni mindenáron. Ez éltet, nem az én szerelmem.

Lassú vizemmel beléd ölelkezve, feloldom magam a csodában, Benned, én, a szintén hegylakó, én is láttam, látom a célt. Látom a magamét, a benned oldottan veled futást, a nekem egyedül elérhetetlen tengerig.

Látom a célod is Patakom, mert jól kirajzoltan nekem látható! Szép! Igazi mesterremek! Már most, az álomból is megvalósultan áll, éke, dísze a tájnak, a gondolatnak!

A Te műved, Patak! Látom utad felé, a sietséget, a vonzást, a belefeledkezést szépségébe.

És én, messzelátó, benned feloldott még élő, nem-halottként látom azt is, hogy az álom, a messzeségben, a lankán, s a békés mezőkön túl, ahová igyekszünk, egy hegyen áll. Nagy, keserves, élet-sziklákból, sors összedobálta hegyen, ami széles, a tengerbe tartó folyóra néz.

A víz pedig – természet törvénye, Kedvesem – mindig lefelé folyik. A hegy alatt futsz majd el, medredben, vizedben velem, leszel egy a folyóval, s eljutsz majd a tengerig te is!

Még egy korty kávé a másodikból az éjszakában, még pár sornyi betű itt, azután pincefelderítés és csirkemell-vadászat kiolvasztási céllal a mélyhűtőben. Mára azt ígértem a gyereknek ebédre, s rákészülni az adott szó megtartására szinte sosem káros.

Később újra az ágyba, kínlódni elalvással, hogy amikor kel, megint ébren találjon a felkelő, sárga korong.

Itthon az éjjel az utat lesem. Takaró pár milli hó esett.....Hideg....

Bocsáss meg nekem Patakom. Hallgatnom kellett volna, mint hallgattál, biztosan okkal, te, tegnap este. Tán fontos, el nem ereszthető gondolataid voltak, amiket papírra kellett vetned, vagy megbeszélned, tán egyszerűen megfáradt voltál a nap munkája után, tán barátoknál voltál, vagy vendégeket fogadtál, s a társasági élet kötelezett, tán csak a telefonjaid merültek le, és a töltőt keverted el, de tény, hogy vártam hívásod a sűrűsödő kilátástalanságban. Nem jött, s így aludtam kicsit.

Nálam minden rendben. Semmi sincs rendben.

Szeretlek, szerelmem. Szerelemmel.

Hiányzol.

Várlak.

Gábor

2022.01.21. 4:39