ELINDUL HORÁNY

Biztos kőfalakba préselt annyi indulat,

fejem keményebb, vagy a fal, amit építettem,

a hazavárlak, meg jó benned megpihennem-érzés

száll pókfonalként.

Végében én, a jövendő,

más dimenzióban,

ki jóban, sem rosszban

a tisztességet meg nem tagadt,

tisztséget tiszttel viselt, s elviselt,

afféle hangyaléptékű gönc,

felsült Makarenko, bohóc.

Valami kóc kandikál ki kopott

díványból,

avar rohad a diófa alatt,

a kályha is rég evett tüzet.

Filléres füzetben bevétel-kiadás,

s pár sor, kriksz-kraksz,

mementó,

hogyan született Száva.

A haszonélvezetet megunt

mit vitt magával,

tékozló fiú,

s hogyan öleltük magunkhoz

megtértekor.

A kor.

A mértéket vesztett önzés kora

ültetett pókfonálra, ahová

amúgy is vitt volna idő.

Eszmék, rendek ütköztetése

itt csíny, csinn helyett!

Virítsd a pénzt, vagyont! - a jelszó,

és helye nem maradt nosztalgiának.

Házak jönnek és mennek is.

Költő, kirittyent bújában sántarím költeményt,

kopogó, háromláb-asztaloknál idéz kísértetet,

meghalt, gyermek anyjával sírba tett reményt,

ígéretet, hogy farag majd embert......

A Blahán, jólét viszonylagosságán hangosan röhög,

de oszt sűrű csajkákba vigyorgón híg levest

törvény szerint történelmileg magyarhonos,

elefántfejű,

kormányzatilag támogatott, elismert szolidaritás.

Balog Gábor

-csataloo-

2ol5.ll.l7.