PAPSAJT

Istenem, mi mindent ettünk mi gyerekkorunkban!

Olvasom kedves ismerősöm emlékezését, s tolulnak az én emlékeim is sorban, egymás után. Mily csodálatos volt a Nagymamánál!

A korai reggeli után minket gyerekeket szélnek eresztett, s mentünk, irány a mező, az erdő! Szedtünk és ettünk papsajtot, madársóskát, szentjánoskenyeret, nektárt szívtunk a falusi léckerítések résein utcára kibújó, arra felfutó petúniák és hajnalkák tépett virágaiból, alumínium tejeskannákba szedtük az erdei szedret, és piros, csorba zománcú kisfazékba a fekete, vagy fehér epret az eperfáról. Az erdei szamócát mindig helyben faltuk fel marokszám. Néha friss zsenge fűszálak zöldjét rágicsáltuk, máskor szedtük a kökényt, a somot, meg a vackort.

Kertek magasra nőt cseresznyefáinak akrobatái voltunk, s míg szedtük, degeszre ettük magunkat. Hullott, tejes zöld diót gyűjtöttünk, hogy sűrű cukorszirupban megfőtten lássuk, kapjuk csemegének nagyanyánk áldott keze munkája nyomán, ünnepi asztalon.

Ötéves korunkra többnyire már hibátlanul tudtuk, mi ehető, mi nem. A ricinus fekete bogyóját nem tévesztettük össze a kertek fekete ribizlijével, s aki hibázott, mehetett gyomormosásra tanulságul a többinek. Ismertük a piros bogyók figyelmeztetését, vigyázz, a mérgem erős! A gombákkal is óvatosan bántunk, de sokszor lehangoló volt, hogy fele-harmada megy a szemétbe az otthoni átvizsgálás után.

Kóborlásainkon, a réten a nagyinak, anyánknak, lányoknak szedtünk virágot, mezei, szép csokrokat. Hangyák vándorlásait figyeltük, szétrúgtunk darázsfészkeket, s utána futottunk, mint az őrült a támadók elől. Otthon már várt az ebéd!

Szép volt.

-loo-

2021.08.10.