MELLEK

MELLEK


Két kis halom,
két, testen nevelt emlék,
„nekemvolt”,
régi kék hegyekről,
és minden álmom netovábbja,
ott cikázik ring,
csábít akarva-akaratlan,
és mint vadászt
éjjeli nesz az erdőn,
aludni nem hagy a tudat,
hogy itt van előttem,
egyik sem volt, s nem is lesz
markomban ajándék,
a test mögöttük,
nem lesz sosem takaróm.

Alabástromcsúcs,
alma, fehéraranyból öntött,
mítoszformáló két óriási gyöngy,
apró barna heggyel díszítve,
a bőr selymével ékesítve
bújik, vagy villan elő,
amint gazdája, Éva,
Zsuzsanna, Szulamit,
vagy az örök Heléna
szép leánya tesz-vesz köröttem,
tudva is, nem is,
hogy szemem rajta kap szemet,
parazsam tőle az ihletet,
puszta léte ad röpke percre
vissza vagy három évtizedet.

Megigéz, leköt, lenyűgöz.
Elmondjam talán? Minek? Dőreség!
Elriasztanám.
Így, ha hallgatok,
bátrabban mozog,
és sütkérezik az elhallgatott,
benntrekedt vallomások
hevében.


Táncolj leány,
táncolj, mert tavasz van,
és tiéd, mind, az összes.

Balog Gábor
GJ. 2008.04.17.