HARMAT

HARMAT


A nincsből valami lesz,
s a van megszűnik lenni
hamar.


Gondos kertész az októberi
hajnal,
öntözi kertem ködből kipréselt
harmat cseppjeivel.
Sokezer üveggömb,
s egyetlen jósnő sem köröttük,
hogy cifra ruhában
sejtelmes igéket motyogjon
és elhitesse velem:
sorsom, így, vagy úgy alakul,
a kép, mit rólad őrzök
nem fakul tovább,
ölembe hull a jólét,
nomeg szerencse, és persze,
príma szerelem vár
a legközelebbi sarkon.


A víz parányi cseppjei
ragyognak, s ahogy a fűszálak
hajladoznak, vonzzák,
taszítják egymást, egymáshoz érnek,
összeolvadnak boldogan.
Várják a fehér fényorgonát,
hogy koronát tegyen
hajnali nászra.


Micsoda ki- és beteljesülés!
Mennyi pompa és mily rövid időre,
hisz szokott pályáján,az emelkedőbe
forduló,vörösből egyre sárguló korong,
molekulára bontva, fehér füstként
küldi egymástól mindörökre messze
az együvé tartozókat.
Csak a mesében van új találkozás.


Vízcseppem, merre vagy?
Hányféle alakba bontott a reggeli nap?
Részeid, mint színes lepkehad
ezer irányba merre szálltak?
Mosolyaid, s a szavak, mik gyűrűző
hullámokat hagytak gömbünk belsejében,
mondd, kit találtak helyettem?
És, ugye, adsz inni a virágnak
amit erkélyedre tettem,
hogy a télben, szobádban őrizze
a tavaszt?


Harmat, vagy vízfüst.
Nem mindegy? Elszáll!
Az utcasarkon, fogatlan jósnő,
eddig bújt, 
megtalál bezsebelni megszokott ezresét.
Majd mond valami pénzhezillőt,
leáll új kuncsaftra lesni.


Nekem a feladat marad:
Megtanulni nélküled,
fogyatékkal élni.

Balog Gábor
-csataloo-
2005.10.11.