2011. február 20., vasárnap

A LÉGY











A LÉGY

Légy az asztalon, előtte ceruzahegy.
Gyerek irányítja a kétlábú legyet.
Nevet esetlen küszködésén,
nem érti, hogy az, az életet,
a megmaradtat félti
két lábbal hat helyett, és büszke
újonnan szerzett tudományra.

A szárnyak voltak az elsők.
Így könnyebb, földhözragadtan
esendők vagyunk mindannyian.
A légy sem különb.
A gyerekben nincs szemernyi gátlás,
miért értené, a légynek megalázás
a halál előtti helyzet.
Kín formát nem ölt,
nincs hallható visszajelzés,
csonkított testét vonszolja,
mint Krisztus keresztjét,
s ha szólni tudna, elmondaná,
hogy ő hibázott, csapdába esett.

Te sem vagy más!
Asztalom bekented
mézzel, lesben álltál,
bámultad részben öntudatlan,
részben kiszámítottan légiszaltóimat.
Reptemben megkívántál,
ügyes mozdulattal markodba zártál,
majd egyenként nyitva ujjaid
adtál reményt szabadulásra.
Elhitetted, hogy kijutok,
s ha hozzád jutok,
lesz méz és szárnyalás is.

Ahogy bezárt marokban
lassanként nőtt a fény,
úgy nőtt, legyedben a remény,
hogy meglesz jutalma.
Döngicséltem és tenyered kapartam
hat lábbal, mert annyi volt.
Fejem már kinn volt börtönödből,
láthatott,
újból, megkívánhatott,
mint fajrokont,
igaz, hatalmas óriást,
de megszerezhetőt.

Két ujjal torom befogtad,
párnáik közé szorítottad,
meg sem kérdezted,
miért repültem feléd,
a méz vonzott asztalomra kenten,
netán tápláléknál több volt a cél,
csak mosolyogtál, s most, látod,
megmaradt két lábam
szedem szaporán.
Futnék előled, pedig repültem feléd.

Légy. Pimasz kis tolakvó. Kétlábú,
szárnytalan. Magam sem tudom már
mi volna jobb , élnem így tovább,
vagy hosszú imákat mondanom
jó nagy légycsapókért!

Balog Gábor

-csataloo-
2006.10.07.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése