FÖLDVÁR FELÉ

FÖLDVÁR FELÉ

A pályaudvaron
vágány üres,
restiben becsapott két feles
nyomaszt, vár,
kíván valami húsokat
nyomtatónak, a vasutas
lenget idétlen zászlót,
pirosat,
s a váltót állítja,
ki tudja merre.
Most erre a vágányra
várunk szerelvényt.
Padon, úr zakóban,
valami szemelvényt
olvas bankhírekből,
árus duplaáron mér fröccsöt
hígítva gyanús vizekből,
kurva legeltet ezen-azon
is félszemet,
és engem is észrevett
a bánat,
a csuklyás barát,
hogy ez itt egy állomás,
és ismerlek, írsz te is!
Aszongya: gyere nézd,
hogy forog szárnyas
vaskerék, és elég már
mindig csak várakozni,
nem egyszerűbb
batyut ledobni
és súlytalan, mint a lég,
a hangulat, kék ég,
meg a kámfor,
ugrani fel vonatra,
vagy épp alá?
Naná!

Csuklyás! Hülye!
Hiába integetsz!
Vettem jegyet
Földvárig éppen,
és megyek le szépen!
Restivel szemben,
éjjeli bárban,
régi ismerőst keresek,
két üveg Jamesont veszek,
megkérem énekelje újra,
hogy „Killing me softly…”
Lábamon zokni is
vizes lesz, bőgök akkorát!
Aztán, mivel
nem változó
vén hobó vagyok,
lesem, ahogy ragyog
kopott kokett bája,
andalít
hangja rekedt homálya,
és figyelem, zárórakor,
fakó ló
hol jő,
kínálni nyerget nekem.

Balog Gábor
-csataloo-
2008.06.26.