BESZÉLGETÉS A HALLGATÁSSAL

BESZÉLGETÉS A HALLGATÁSSAL


Ma este ölembe ült
a hallgatásod,
hogy meghallgassa
csendjeim.
Perverz öröm neki,
nekem meg kín,
hogy hallgatok,
vigyázok,
óvatos vagyok,
hiába fogja két kezébe
visszakamaszult
arcomat,
ráülök titkaimra.
Én is
csak csend vagyok.
Ránc se rebben,
se szemben,
sem száj szegletében,
mutatom, elfogadom
minden vizsgafeltételét,
de döntés itt benn,
fejemben: Így,
én, be nem számolok!
Kezedbe tettem
a holnapot!
Na jó! Szegényet!
Mondhatod, többet
remélhetsz első koldus
vigyorral megtett
ajánlatából, sőt,
nekem már távol
a holnapod,
meg sem érem!
A „má”-t, meg nem adod,
mert köt vagyon, pénz,
adósság,
bizonytalanság….
Mondhatnám: vakság!
Nem az!
Csak percekre rádszállt
szürkehályog,
felgyűlt szenvedés salakja,
mint tályog felnyílna,
ürülne.
Akarnád,
gyógyulna semmi
perc alatt.
Onnan meg?
Új szabadság,
ki tudja meddig…..

Erről szólt hangtalan
beszélgetés a testet öltött
csenddel.
Ő ölelt, bántott,
mégis visszaöleltem,
mert alapban
belőled fakadt.

Mondtam ma is,
hogy szeretlek?
Vagy most, szerinted,
elmaradt?

Balog Gábor
-csataloo-
2008.06.03.