JELENTÉSEK KÖNYVE XIV.

A jég beállt.

Még hízik is ily hidegben.

Part menti csendben,

a szajkó,

kék éggel megáldott szárnyú,

testes dúdoló,

mondja dallamát, rikácsol.

Nem tudom,

miért hívják énekesnek.

A hajók, ilyenkor aludni mennek.

Nincs menetrend.

Páncélos,

társtalan, magányban

hiába ébredeznek túlpartra vágyók.

Az ágyrajárók kiadott fészerben

telelnek,

Hálákat adnak csendben,

hogy nekik papírdoboznál több jutott.

Belém, csak pár csipás

szót rikolt a szajkó,

és fél éberen tudom,

ha elveszett is mindenem,

hóvégre társat küld teremtőm,

meg a madár,

éles kaszával,

Mátyás-csákányosan.

Szép, fehér társat, mint a hó.

Balog Gábor

-csataloo-

2012.02.13.