JELENTÉSEK KÖNYVE/ V.

Jelentem, mostantól fogyok.

Okok akadnak.

Szavak könnyebben fakadnak

kisebb tömegvonzások mellett.

Az ablaknak háttal ülök,

teraszon, palackos gázon fő csülök,

mosófazekam majd tíz liter tere

mosolyog.

Babérral koszorúzza a borsot.

Jelentem, kinéztem magamnak a felhőt,

nyugati szél hozta tekergőt,

szürkét.

Majd ráülök.

Gomolygó páraködjében felüdülök,

és beleveszek én is a szürkeségbe.

Nagy egészben leszek

a mindenség része, kicsi cseppben.

Készülő, adventi, kettős kereszten

ráfeszítetten az első.

Tán nem is odaillő,

de fentről érkező kristályos pihe.

Alak- és pártállásváltásokon

mind átmegyek.

Míg szállok, útkereső is leszek,

tévelygő itt, meg ott.

Visz majd a szél.

A fény, ha rám süt, esetenként,

megmosolyog:

Bolond vagy, bolond maradtál!

Lencse sem volt, s te eladtál minden,

minden jövőt.

Jelentem, tudom!

Lehetnék szimpla egy,

sok összetartozó között,

Szent Anna tónál,

hónál fehérebb világban,

télen.

Az összetartozás nem érdem,

csak vonzása összetartozóknak.

Parány időre mégis, éltet.

Tovább.

Nagy Angster-orgonák

zúgnak templomokban.

Én itt vagyok.

Teraszon fő a lé.

Szét, ami össze, ízekbe vegyítve harmóniát.

Mánfa, Komló.

Lombjukat vesztett erdők hajlatában

ott a lábam.

Szűk útkanyar kilenc századdal

előbb épített templomában

az én talpam pedáloz,

ujjam kalimpál rossz harmónián zsoltárt,

üres teremnek.

Meszelt falak mögött, a téglán,

elfelejtett, rávitt vakolatba rejtett

őseim énekelnek

valami Gregoriánt.

Neked, Uram.

Látod? Gyerek maradtam.

Engedd magadhoz a kisdedeket!

Jelentem: Útra kész vagyok!

-csataloo-

Balog Gábor

2010.11.21.