JELENTÉSEK KÖNYVE VII.

(Tükrükbe néztem)

Lassan elfogynak mind

a jelentésemre várók.

A munkás rég teng munka nélkül.

Tárók ajtaján szegezett deszka.

A bányában csak hét törp, ha izzad,

a tulajdont ellopta már Piroska,

vagy kékszínű másik mese.

Emese, aki a szérűre hozzám kijárt

reggelente egy kis egypetyért,

már nagyban alszik,

se szérű, se rozs nem vár itt aratásra.

A komiszkenyér a divatos,

ahhoz meg nem kell az álma.

Hunor, Magort,

de Salamont a bölcset

sem fogja megfoganni tőlem,

hulladékidőmben.

A nemzetem? Él úgy, ahogy.

Kapja, amit szokott,

és tölti fel magát,

mint a kolbász, kis besegítéssel,

fűszeres, iholmagyar-vagyok beütéssel

paprikásan. Új rókabőrbe, roppanósan.

A lapályon belvizek toroznak,

és esti Hiradó mondja naponta

mi az, mit bizton elhoz a holnap,

ha elhiszed.

Jelentem:

Az állam, kicsinységemben is én vagyok!

Fogyok, hízok magángatyában,

csíkosan sávozott pizsamában

rabja sok jó igéknek.

Hiszékeny, semmirevaló.

Nekem, a bűntelennek

találták ki a fülbegyónást.

-csataloo-

Balog Gábor

2010.12.10.