PARTON ÜLVE

PARTON ÜLVE

Lassan folyik el a víz előttem,
a homokpad, amire leültem sárga párna,
és a másik parton a bokros homályba
bújó gátőrház mellett egy jól látható,
de ésszel fel nem dolgozható kép,
Lény, lány ül ott, lesi minden mozdulásom,
fejemben olvas, és minden vélt tudásom
a vízen át begyűjti, összegyúrja, kis gombócot
csinál belőle, markában forgatva meglapítja,
majd kecses elhajló mozdulattal dobja messze,
laposan, hogy kacsázzon,
engem, itt a homokparton jól eltaláljon,
és tompa puffanással, hulljon apró részekre
sok bolondságból gyúrt bamba mondat,
meddő vágy és szereptévesztés,
álomba, és álomból faragott öncélú
szemfényvesztés, csalásaim az idő mérlegével,
orozva szerzett nincseim, és tükröm is,
mit olyigen nagyra tartok, mert hiú a férfi,
ó, nagyon hiú, hulljon a tükör is ezer darabra.

A lány a túlsó parton nevet mindenen,
bomlottagyú kedves bohócon,
ki szikrázó szépsége üveghegyén túl
jelölt magának célállomást, és a látomást,
mi fogható valóság, elérhetőnek hiszi.
Táncot jár lenge ruhában és a lombok közt
fénnyel megfestett, árnyékolt világban
megannyi visszatérő mozdulatban,
mint cellában a rab, ott a kihívás, élő Éva!
Hatalmát gyakorló ébredő kamasz
játszik orosz rulettet velem, a mindentudóval.

Homokpadom, sárga párnám nem rejt álmokat,
azok, csak bennem élnek és víz hozta,
víz viszi majd odébb meséiket az első áradáskor,
de régen figyellek, és tudom lény-lány,
te, ott a part másik oldalán, hogy vonzzalak,
érzed, és úszni is tudsz.
Tudom, míg átérsz, megforgat örvény nem egy,
de azt is tudom, hogy mi vonz:
az én partomról esti áldott illatként áradó,
furcsa spray: a szerelem.

Fogd, ez itt egy virág!
Miért nem ismered fel! Elkésünk!

Balog Gábor
-csataloo-
2006.06.25.