CAPRICCIO 45-56

CAPRICCIO 45-56


A kis tanyán csöndben vonult át a front.
Emberhalál helyett nekünk tökmagot nyomtak
kezünkbe. Enni adtak. Elvitték lovunk.
A tyúkokat is mind megették, s a kazal
mögött csak négyen kapták le anyát.
Jöttek-elmentek. Mögöttük csönd maradt.
Szégyen, szegénységünk, éhes gyerekgyomor.

Apánk táborba nem került. Megúszta.
Fél év se telt, s földet kapott.
Örömtől csillogó szemében megült
a gazda-féltés, hogy ökre nincs és vetni kéne,
de kevés a mag! Hóolvadásra enni
majd mit ad mindig éhes majdani eltartóinak?

Két évig húzta ekéjét ló helyett.
Beállt anyánk is néhanap.
Mi játék helyett, mellettük kézzel
szedtük a gazt, bogarat, s nagy tűzre raktuk.
A láng lobogott.

Aztán, dalolva, beígért verés után,
Közösbe ment a föld és vele jóapám.
Nyáron a traktor tört ugarban
négyannyit termett kenyér.
Irigység majszolta  a gazdát, hogy elviszik!
Mennyit ér!

Szidták a téeszt, csendben, családi körben
(reggel sosem, csak lefekvés után).
Asztalunkra mind több hús került
és március idusán, még ötvenötben
a tanyán villanylámpa gyúlt.
(Egy napra rá rádiót vett, hogy
lelke nyugalma érdekében
felváltva hallgassunk keletet, s nyugatot.)

Nem sortűz, célzott lövés
végzett vele ötvenhat őszén.
Ökrök szénáját tiltotta széthordani.
Ki lőtt? Máig ismeretlen. Eltemettük.
Asszonya, fiai.


Balog Gábor
-csataloo-
2003 kitudja, mikor...