KUTYA

KUTYA

Sikerült végre lepihennem, ülök
idegen kertben, vén almafa alatt,
s köröttem tavasz játszik fával, virággal.
Legfőképp velem,
míg odabenn,
a kertvégi nyárilakban egy nő
trimmeli kutyám pár forintért.

Kis dög, mindössze egy éve,
hogy hozzám költözött.
No nem magától, önálló akarattal,
magát az ötletet is úgy kaptam
egy kedves ismerőstől: ha nem bírod
emberek között, vagy ha bírod is,
de nyomaszt az örökös félrebeszélés,
tarts állatot, és én épp tudok egy helyet,
ahol van neked való,
és divatos,
nomeg minden, aminek lennie kell!
Így lett, elhoztam, életem része
a kis fehér pamacs.

Sajnálom néha, bár jó dolga van.
Látom magam, mint valami nagyszakállú,
parancsok, tilalmak és életfolyás
fölötti rendelkezőt, ahogy eldöntöm:
Kis állat! Elég a boldogság
alomba született melegéből,
most jön a cifra rabság! Most én jövök!
Kaplak hónom alá, s míg némi pénz gazdát,
te sorsot cserélsz.

Elvesztesz mindent mi kedves,
megszokott volt.
A vér szerinti testvért,
szülőt, nem látod sosem, és hiába
sírsz majd éjszakákon, hálóhelyed,
tőled független döntés szerint, végérvényesen,
mellém, az idegen mellé kényszerít.
A neked rövid, nekem sem sokkal hosszabb
betanulásban. Miben, ahogy kell,
egymáshoz szokunk, kialakul a függés,
együtt ébredés és alvás,
s tán az álmodás is.
Mindketten másról álmodunk.
Hozzám nősz és én tehozzád,
mint társ, éntőlem függő,
a kintről, kettőnket ítélő számára sallang.
Rutinjaimnak része lettél,
és látom ragaszkodásod, csibész!Taníthatatlan maradsz,
mert a furcsa rabság egyben szabadság:
Csak a tiéd – olyan maradhatsz,
amilyen lenni akarsz.

Az almafán a rügy virágba pattant,
ahogy illik, méhek donganak,
a nő is elkészült, hoz hozzám,
s te vágsz megilletődött, sértett pofát:
„Mennyit kellett újra tűrnöm,
hogy ízléseteknek megfeleljek.”

Gyere, kutyám, menjünk, fizettünk!
Csontot adok, rágjuk együtt!
Sorsunk nem sokban különbözik.

Balog Gábor
-csataloo-
2005.12.06.