CSENDES ÉJ


Azt mondtad, meséljek,
mindig azt mondtad szex után,
vagy elalvás előtt, fejed befúrva
vállam hajlatába, s engedve,
vagy tán kérve kimondatlanul,
hogy jobbkezem magamhoz öleljen.

Hátamon fekszem,
a póz most is megszokott,
mint szárnyalás után a végtelen nyugalom,
amit csak színesítene fogható, valós magad,
ha mellettem pihennél, aktus után,
kielégülten, és dorombolásra sem lenne erőd.


Fekszem. Se te, se más mellettem,
csak a gondolkodás és a kérés,
– hallom a hangod- hogy meséljek. Hát figyelj….


Huszadik évem tapostam,
és lassabb volt a világ, mint manapság.
Kamaszkoromtól még alig búcsúztam,
mikor a szerelem bólintott,
mint feladott labdára
jó passz:
Itt vagyok, neked és hozzád jöttem,
a nevem ezmegaz, így nézek ki,
és ilyen vagyok meztelen,
és nézd,
mi minden lehet csinálni velem,
miféle szép, intim játékokat játszhatunk
úgy, hogy közben az érzelem,
valami ritka és különös bennünklakozó,
profanitásokból épít eszményeket,
ha hajnaltájt hozzád, vagy beléd bújok!
Természetesnek és elfogadottnak veszed.


Nagy volt a szerelem,
benne minden,
vers, dal, nóta, hegyek, kaptatók,
városban bolyongás és altatók elalvás előtt,
mesék,  igaz történetek,
minden, mi addig megesett
velünk és köröttünk,
minden, mit érdemesítettünk,
szóval, nagy volt az egyetértés.
Tanultuk az egymás testét,
mert kifejezetten örömöt adott.


Tél volt, és én,
az ottani télben idegen,
messze, nagyon messze voltam hazámtól.

Más volt a nyelv, szokás, vallás,
más a rendje idők pergetésinek,
kínban voltam , mert jött az ünnep,
az én ünnepem jött, az otthon megszokott!
Készültem volna rá erősen,
hogy ugyanúgy adjak mindent,
mint otthon volt rendje,
csillogó fagyban, kétszer is átmentem
az óriás városon,
hogy fenyőfát találjak
később feldíszíteni, 
tőlem kapod, tied.


Jött az ünnep, s én kivárni nem tudtam,
karácsony előtt egy nappal már állt a fa.
Gömbök színes hada
szórt szikrát a gyertyafényből,
s csak akkor, mikor az ajándék is
helyére került,
csak akkor döbbentem rá,
hogy társam, a kedvest, már napok óta
nem látom,
eltűnt, sok a dolga.
Vajon merre lehet?

Tán veszekedtünk előtte pár nappal,
tán kétoldalt ült be valami tüske
a kettőnk közé,
de tudtam, hogy csak percek, s újra eljön,
mert élt bennem a messzire kibocsátott
hívó delej.
Hittem magam,

Nyertem, eljött,
az ajtón benyitva szeme tágra nyílt,
keze leesett, és sűrű sorokban
megeredt a könnye.
Hozzám nem ért,
Lehajtott fejjel csak annyit közölt,
két nappal azelőtt
elvette-vitte első gyermekem.


Kiskarácsony, nagy karácsony,
kisült-e már a kalácsom……
kell-e mese még, párom?


Balog Gábor
-csataloo-
2005.10.29.