Óh, Tihannak rijjadó leánya!
     Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
     Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
     Egy magános árva szív.
     Egy magános árva szív.” 

      Csokonai Vitéz Mihály 

AZ ECHÓHOZ 

Szeretem azt a lányt.

Viszontszeret.

Sem múltjáról,

sem jelenéről nem tehet,

csak robotosa volt

henyéknek,

csak hagyta,

hogy fals zenéknek

adjon pódiumot a szeretet,

vagy szerelemnek hitt

magány,

hiány.

Az út másik oldalán

a fű gondozott

a szomszéd,

időnként ábrándozott

hogy átmehet,

s a túloldalon

is nyírhat füvet.

Tévedett 

Szeretem azt a lányt,

és írok.

Nem bírok

birkózni indulattal

és kendőzetlenül,

nem kért szavakkal

illetem időnként múltját,

hozzátartozót,

de értsétek!

Benne őt nem!

Mert jellem és szellem

együtt kevés akad,

mint kismaga.

 

Szeretem azt a lányt

és bízok!

Naponta

huszonegy grammnyit

hízok mínuszban,

ha nem láthatom,

mert ennyi súlya,

hisz ő a lelkem!

Tudjátok

sokáig kerestem,

s most lenne meg,

de elfeledtem

hozzávezető út

összes varázsigéjét!

Csak kiabálom,

hogy szeretem,

oszt várom

jön-e a visszhang

még időben?

 

BGJ.2009.09.25.