JELENTÉSEK KÖNYVE XXX.

MEGHASONLÁSOKHOZ KÖZEL

Mondd csak,

hogyan kereshetem bennem,

te rám nyelvet öltő,

a ketten elvesztett éveink?

Mondd, hogyan illeszthető

fél-, vagy egészen elveszett pásztoróráinkba

az emlékezet homálya,

kibogozás-igénye mindnek,

mi félre vitt két életet?

Mondd, mi disszonáns abban,

hogy élet, életvitel, pénz,

megélhetőség, a kényszer

és én, azt nem felemlegetve,

(ugyan, dehogy, rágottan,

mint fa kérge őzcsapattól)

tűröm, viselem,

nem kérdezem,

s te mondod?

Beszélsz hűségről, míg én,

férfi-ismerőként,

elképzelhetetlenként könyvelem

a jellembe nem illőt?

Elfogadottként meg sem könnyezem?

Mondd, leszünk mi képesek

egymásra úgy találni,

ahogy ma létezünk?

Meg későn megélt szerelemben,

ami tiéd felém,

s enyém is, a versa,

mert bennem is fogantatott?

Illesz egyszer majd hozzám,

nekem elrendeltetett,

hogy nem osztunk

semmi kényszerek miatt

múltat, jelent,

azok értékelését,

csak valami totálban, nagytotálban,

biztos-bizonytalanban

éljük meg ketten,

együtt ébredő-elalvó

semmi mindennapjainkban,

holnapjainkban,

hóban, olvadó tavaszban,

izzasztó nyarak maradékában,

ősszel platánlevéllel betakart,

bejárt útjaink, önmagunk?

Holtomiglan, a télig?

Balog Gábor

-csataloo-

2023.02.20. 18.52