A HOLD HASÁNÁL 

 

Az érzés mit

festettél falakra,

a test, kiterítve, engem

hagymázas lázban repít egek felé.

Lenyelt italok, virrasztott éjek,

egyetlen pontba, pillanatba

karcolt, döngölt, kicsikart kéjek,

mind annyi volt,

mint hatóanyag nélkül  a szó.

Jó ismerősöm régről.

Placebo.

 

Fogalmam nincs, miről is írjak,

csak azt tudom, mindegy mi lesz,

majd neked szól, hozzád kopogtat,

mert a megszokottat, útjait,

nehezen hagyja az ész.

Letiltott vágyról, meg jobb nem beszélni.

Élni kell, lehet nélküled.

Nem jó, de érdemes.

Akad még szép a világban, ha nő nem is,

más talán igen.

Nem veled

töltöm az éjszakáim. Zajok, neszek,

tanult-kapott, megvallott

hitem, ilyenkor nem barát.

Átlát a képzelgéseken.

Félóránként felébredek.

Motoznak, lenyomoznak. Jelentést írnak

rólad – nekem az árnyak.

Látlak.

Eljátszod újra a repülést, törökülésben meztelen,

valami keleti szőnyegen,

a Hold hasánál.

 

-csataloo-

BGJ.2009.02.22.