JELENTÉSEK KÖNYVE XX.

Jelentem: Eltévedtem, emberek!

Kósza keresztutak összekuszálták lábam

és csomót kötött éleslátásomra a vakság.

A köd.

Mindig visszatérő, örök bizonytalanság.

A félelem, hogy eltévedek,

veszítve éleslátásomat, összekuszált lábakkal,

kósza keresztutak rengetegében.

Ahogy sikerült.

A furcsa, hogy mégis megyek!

Hová-merre irány? Nem lényeges!

Ismeretlen, talány, mint a köd.

Elveszett álmot kergetek?

Jelentem, az sem lehet!

Összes volt álmaim rendszerezve,

járkálhat tömött polcok között a képzelet.

Bármit visszapörgethet, visszanézhet,

mind adott.

Az emlékezés csodákat tehet!

Jelentem, mindent megéltem!

Motoszkál út-vesztett fejemben furcsa kép.

Lányom járni tanul!

Fogja csöpp kezét, óvja-okítja

tegnap világból füves rétekre

végleg elballagott idő.

A kertész.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.03. 16:42