ÁLOMHATÁR

(Terra incognita) 

Az éjszaka árnyai mind,

és takaró buja melege,

csontba faragják, ami hús,

szándéknak építenek palotát.

Mezsgyehatár táncol az agyban,

felével éjben, fél lábbal

hajnal birodalmát kerülve.

Hátamon fekszem, te rajtam ülve,

szédíted szobám levegőjét,

préseled szólni, mozogni kész,

tömör alabástrom szoborba

szerelmem.

Térded, a fájós, sose szisszen,

melleid ringnak szemem előtt,

semmibe meredő kései vágyon

öled melege köröz.

Nedves az ágy, titkokat osztó,

rúgod messzire el takaród,

kezed a bőrön lett Livingstone,

fehér foltjaim jó kutatója.

Az óra megáll. Mozdul a csípőd,

lábaid lassan hátrateszed,

éteri tested, a légből-kapottat,

fekteted figyelő reám. Szablya

marad csak helyiben.

Már tudom! Álom.! Ébredezem.

Tartalak még a kezemben,

de szól kakasszó, szállsz vele vissza,

távoli szobád tűz-melegébe.

Itt jártál ma is.

Megérte.

Hideg zuhany a reggel.

 

-csataloo-

BGJ.2009.01.03.