JELENTÉSEK KÖNYVE XXI.

Jelentem, Keresztúr lett a medvekuckó.

Itt élem életem.

Az árnyékok nőnek köröttem.

Ki alig mozdulok, falak között teszem

a dolgom.

Robotosan.

Jelentem:

Mókásan, nevetve-kínban, örömben

elcsókolt majd egy év mögöttem.

Labirintusok között is magamra leltem

és társra is.

Másnak furcsa lenne, nekem is

szinte hihetetlen,

de így van, s jó ez így!

Jelentem:

A gátparton csak elvétve járok,

szedek a lánnyal törpe mécsvirágot,

beérett magokban.

Kökörcsin lila virágát

kerüljük. Csak nézzük.

Álmodjuk közös kertbe a különvalót,

Tarisznyát, s belőle kendőt nyitunk

új kenyérrel,

s két tört falat között

faggatnánk az Istent,

hogy a jövendőt, csak pár évre előre

súgja már fülünkbe! Adja!

Egyformát, kettőnkre szabva!

Nézzük a vizet. Én és életem

velem csörgedező Patakja. Lány.

Tenyérben tartjuk a vonzást,

az összetartozást örök rokonnal,

folyóval. Talán-jövőt.

A keresztút előtt, Keresztúr felé,

még bedugjuk félretett ötszázasunk

a mementó megfeszített,

bádogból készült gyolcsa alá.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.04. 12:33.