KÖDÖK HORÁNYBAN 

A hajnali köddel

már szeptember szövi

a nyár szemfödelét.

Ócska besurranó, elvisz mindent.

Elvisz és bújtat, tejjel bemos.

Játssza a láthatatlant,

képembe vágná,

hogy vak vagyok.

 

Vak lennék?

 

 Hiába hervadó csokor,

rózsának látom a világot.

Tövises szárát markolom,

mint  kalapácsot.

Véget nem érő

álmot mesélek kocsmapultnál,

és minden Éváknak naponta

teszem kezébe

az almát aranyból.

Kenyérhéjakból éneklek

mézeskalácsot.

 

A folyót lesem.

Parti homokba

ültetem az öregedés bánatát,

hogy a víz mossa el majd,

minden áradáskor.

 

Ez  vakság?

 

Nem! Csak a köd!

Fél óra még,

s a Nap torkon szorítja,

füvemre préseli belőle

szép nyaram

reggeli könnyét.

Csillogni fog a szemem.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2009.08.07.