MEGÉLHETÉSI FÉLGÖRÖG

 

Katángot préselt ki magából utaid széle.

Az anyaföld.

Szirmán a nemlétező, boldogság kékje virít.

Ne szedd le!

Vázában egy nap alatt veszti fényét,

egekből ellopott azúrját,

kékjét!

Megfakul, mint az életed.

 

Te sem vagy más!

Katáng, útmentén szedett,

sors, pénzhiány-hajszolt

Balkán-beteg, emberbe összepréselt fél-tudás.

Vándorlás,

némi székely ésszel,

az egésszel nem számol nagy átlagokban

se kishon, se nagyhaza.

 

Élsz, csaló, verőfény napsütésben,

s a havas fenyvest áhítod.

Görbebodzára karistolt vésés,

medvebocs-leső február,

neked nem öregszik-kékül otthon.

Gyökér, kötődés, a benneélés

hagyott örökre el, mert hazát cseréltél.

Önmagad ámítod, ha hazagondolsz,

főzött fenyővizekre.

 

Úz Bence nem neked tutúl.

Nem fülednek hajt fel csordát, legelni.

A reggeli fény, ott másképp törik.

Fehér-meszelten, illúzióban élsz.

Ennyit kell mindössze helyére tenni,

bevallani.

 

Ragadt beléd tengernyi ész.

Katángba kék.

Leszakíttattál.

Vázákba rakattál, rossz kazal.

Fanyar illatát a nyárnak, nem érzed itt.

Bont hajóvitorlát, fehéret

helyetted Santoris. Égei manna.

Ió, s Ikarosz járta habokba

fullasztott magány.

 

Felébredhetnél. Még van időd.

Talán.

 

-csataloo-

Balog Gábor

2011.02.02.