ÉBEN ÉJ  

Szentmihály havának

Összes csillagát tartom tenyérben.

Simul a bársony éjjel.

Tapintom fekete anyagát.

Molyette posztó!

A kis lyukak mind térhiányok.

Nappal megálmodott

földi álmok nincsei.

 

Arcomra teszem.

Hagyom, terüljön rám

lyuggatott szemfedéllel.

Elképzelem, milyen lehet

a posztó másik oldalán?

Ahol - talán tenyeremben, itt -

omlik-ömlik, sötéten átvilágító

illúziókat éltető, látható örök.

A fény.

 

Ez maradt belőle.

Éjjel. 

-csataloo-

BGJ.2008.08.04.