CSAK SÍR

 

Csak sír, csak ordít,

csak panaszkodik,

és ugyan ki értené

hogy beszél?

A hangsor, csak

változó hangszínű

magánhangzókból áll, 

 

 

 és abból se sok van

mégis, elmondanám,

benne a hangban

több mint ötven éve

csupa szelektált emlék

(a jó félretéve),

bánat, kudarc,

reményhiányos harc

mind egybemosva,

könnyben feloldva,

hogy hasson szemre is.

 

Se takaró, se inkubátor.

Rá nem figyel

utca, ember.

Számkivetett.

Hozzácsapódott kóbor állat,

fehér öleb, de lehet

fehér farkas, valami meséből

nyal végig néha arcán

fekszik köré-karikába,

hogy életben tartsa

a hangot.

 

Nem kell közönség!

Magának szűköl,

idéz tévelygő lelkeket.

Étel se kell,

csak csöppnyi tisztánlátás.

Az meg nem megy.

Korai még, ennyi év után.

 

Hangja egész kicsiny,

gyerekhang, semmi férfisírás:

„Uram engedd magadhoz

a kisdedeket.”

 

-csataloo- 

BGJ.2008.09.05/2007.08.05.