MÁR NEM TUDOM 

Már nem tudom

kinek szól a betűk zenéje!

Sorba rendezetten nekem üzennek,

vagy csak elmennek korzózni egyet

valami régi promenádon

megmutatni, hogy vannak,

élnek és hivalkodón lenéznek

engem, az őket bámulót?

 

Már nem tudom, hogyan került kezembe

valami nedves, sós massza.

Tenyérrel összegyúrtan hirtelen üveggömb,

cseppje tegnapok esőinek.

Ki tette mellemre szikrázni,

hazudva könnyet,

bontani benne tört szilánkra

az emlékeim?

 

Már nem tudom azt sem,

bennem, vagy benn nem vagy?

A megélt hiányok képzetek,

talán tények.

Lehet, a holnap nincsei tükröződnek?

Olyan emberi, olyan megoldhatatlan

a kilátástalanság.

 

-csataloo-

BGJ. 2008.09.10