BULI VAN-BULI VOLT! 

Ma nem beszélgettem

Nagy László barátommal,

aki sokszor beült

és kóser szalonnát ettünk,

friss kenyér-paprikával.

Ma nem beszélgettem Pilinszkyvel,

mert el volt foglalva barátjával,

pedig egy-egy vacsorával

de sokszor megörvendeztettük egymást,

hogy Végh Antit fikázzuk

ő meg visszaszólt.

Szóval ma szar napom volt.

Sándor se kopogott be,

jó Petőfim, hogy inna mán

egy icce bort,

és semmi szikár alak

se jött be színi vért,

mutatni avítt, vagy túl messzenéző rímeket.

A technika új csodáját,

versháló hálótársakat is

(megesett) elküldtem vissza meleg ölekbe,

csak borotválkozáskor néztem tükörbe

és prózaíró vendégeim hagytam,

hallgassanak.

Nehéz volt nekik, nagy a feladat

ülni szótlanul asztalom körül,

nézni a gyertyát, figyelni lángját,

és közben nem gondolni semmire.

A gyertya leégett, bor fogyott,

kért és kapott tanácsot tőlem

sok jótollú sorsosom.

Wé Sanyi, hogy galagonyasoron

mi járjon eszében,

Lászlóffy, hogy Júlia sírjánál

mit regéljen, Szabédi, hogy Margitka csillogjon –e,

Szemlér Feri, hogy rám is gondot viseljen-e,

Vas István, hogy mondana Ódát asszonyokhoz,

Nadányi, hogy megbeszéljük, milyen Marianna, kádban

és Dezső is dilemmát hozott,

megkérdezte: Asszonyod az én feleségem?

Szóval, látjátok, elvoltunk szépen,

jól berúgtunk, aztán ment ki-ki haza.

Én maradtam, meg egy szép éjszaka

összes disszonánsa.

Nem hisztek nekem?

Minden beszélgetőpartnerem megerősíti a szót!

Elő mobil-T! Hívjátok fel

az összes említett alkotót!