ÚTITÁRS 

Azt mondod

legyek útitársad!

Érthető! Korom

nyomja a vállad,

és a lepedő is

mutatja jelét.

Nagy a korkülönbség,

lucska kevesebb

mint lehetne.

Gondoljuk végig

mennyi van benne

és hozadékként

kinek-kinek mit ad?

Megvalósít-e

jobbra vágyó,

vagyonba burkolt álmokat,

vagy marad szegénység,

utánam semmi örökség

csak némi jogdíj

megtámadható.

Elvisz csuklyás, rossz halál

s te, ittmaradó,

vesztettél öt-tíz évet,

hol eladható

lehettél volna.

Tested, okos kismagad

sem lenne vesztese

normálidőben elment

önzésem hibáinak.

Nézzük a másik oldalt?

Minek? Tán feladat?

Kiraktam lelkem

polcra, napra

plakáton virít nagybetűkkel.

Mondjam, hogy tűnj el,

csak, hogy védjelek?

Tudjuk szerelmed

mit ad,

s enyémben hol

mennyi a kontra.

Gondolva nehéz,

vagy jobb napokra

indulhatunk így, egy irányba,

igen, indulhatunk,

sőt, közös időt lezárva

mehetünk két úton!

Mindegy ez is.

Én tudom, hogy rám,

mint „útitársra”

számítni felesleg!

 

Vagy veszlek karomba

és viszlek

csak addig, míg bírom.

TÁRSKÉNT!

Vagy itt az alkalom

most

meg se köszönni,

csak rámszólni:

Ennyi!

 

Elfogadom!

 -csataloo-

BGJ.2008.07.06.