MÍG MÁSHOL ALSZOL

Téged várt ma is

hajnali óra, a Nap,

ahogy egy fordulóra

megint kapaszkodóba

indult, vadrózsa,

nagy csokornyi

új virággal.

diófám törzsén

három lányalak,

titoktudók, tudják:

láttalak kitakartan.

Akartam? Naná!

Nem tudhatod:

lepedőd alá

zsályát loptam

frissen szedetten,

szerelmes szavakba

mákot rejtegettem,

maroknyi pipacsvirágot,

rontás meg átok ellen is,

mormoltam

varázsigéket, hogy ne

hamis képzelet

csöpp időre

pottyantott holdezüst

árnyéka játsszon,

lógázva lábat

velem.

Meglestem

álmod. Meg, bizony.

igézett, tejfehér,

fedetlen, tested pamlagon.

Most gondolkodom

minden jövőkről.

Bennem és benned is

változó időkről és

zsálya illatával

teszek fel kérdést

nekem-neked:

Lesz e mersz

újrakezdeni

az életet?