MEDÁRD

(Eszterem emlékére)

 

Ahogy a felhő

ráül Horányra,

úgy telepszik rám is

Medárd,

ígér soknapos

szürkeséget,

napfényből kevés,

a folyó csak árad,

hordja hordalékát

fentről,

s a strand alatt

a kis szigetről el is viszi,

maradék uszadékfáját

elmúlt tavasznak.

Szürke Medárd,

gyilkos Medárd,

ne várd,

hogy leszek majd

megbocsátó,

vizeid hasznát

ésszel belátó,

beletörődő minden

sorscsapásba!

Társban árva

miattad lettem

hat éve már!

Elvitted páromat.

És igaz,

zajos,

sok leányos,

összebújásos

lélek-tárulkozásos

új magam

neked köszönhetem,

de gyermekem anyja

már nem látogat.

Csak ritkán.

Szellem magát

is leköthetik már

fontosabb, fenti dolgok.

Én meg

bolyongok

maradék úton.

 

Ülök, idétlen mosollyal,

mit is zagyválok

össze itten!

Felhő kannából önt

sok sugárban vizet.

Vendég maradtam

változó világban.

Fogyasztottam.

Várom, hogy asztalomnál

megáll Medárd, mint hat éve,

és szól a csuklyás

pénz-lélekszedőnek:

Az úr, horányi terasznál!

Fizet!

 

BGJ.2008.06.05.