FIRKASZÍV 

Vettem papírlapot,

margó rá kétoldalon,

s a köztes tisztaságot

nagy-jól teleírtam.

Nyökögtem gondokról,

magánkudarcokról,

időnként osztható örömről,

szóval mind olyanról,

mi senkit nem érdekel.

Hogy augusztus kés alá rak,

vagy vonuló madárhaddal

repülök délre, nem hír,

forintot nem adnak érte,

rikkancs nem kiáltja szélre

utcasarkon, és Te is hagyod

hadd rohadjon tovább

a zúzott bőr alatt a lélek.

Nem mindegy, miről,

hogyan beszélek?

Csukott füledre rárakódott

sértődős vattamassza,

vastag tölgykapu, jól becsapva

hogy szóljon nagyot.

Szemedre tejfölzöld hályog ült,

a sírósbohócon is derült

a kintről bámuló.

Orrodból elszállt a májusillat,

csak izzadtságszagom

bosszant érzékelőt, és bőröd is

tartja megélt titkait

múltidőnek, de jó messze,

nem ám érintésközelbe’!

Szájadban eldugva tétlen

lapul a nyelv, nem ízlel,

meg se csócsál.

Messze számtól

próbál valami mondatot összerakni

csalódottságról.

 

Mondanám, elvagyok

de tudd: Nem így van.

Percenként hússzor dobbanok

itthagyott firkaszívre

s Te meg se hallod.

-csataloo- 

BGJ.2008.08.01.