DECEMBER –HAJNALI NÉGY

 

Bronzba metszett lányalak

- falamon lóg  keretben -,

s most rám kacsintott,

a csend, fürdőszobámban

megmosta tésztaarcát,

köpenyt vett magára, eliszkolt,

hangtalan csattogott

talpa nedves kövön.

 

Ruháim fehérre mázolt

furnér polcokon

játszottak katonásdit,

egy divatja és idejét múlt,

majd nyolcvanéves kamáslit

kergetett két kopott

túrabakancs

padlás szegletében.

Szó nem hagyta

zománcos szájukat,

mégis beszéltek a fazekak,

lábasok kórusban énekeltek

kristálypoharak egyenként

megrepedtek, az ablakon

percenként bontott

új szirmokat a jég,

benn dagadtra hízott,

hájas pamlagoknak

adott hangtalan koncertet

egyszerkék sóvirág.

 

Csak én és December

ültünk a lámpa mellett,

lapot vetettünk, kellett

valami hír a holnapunkról.

Neki januárt dobott a kártya,

nekem puttonyos Karácsonyt,

Újszülöttel…

 

Csuklyája alatt a fehér bánatot,

hogy ne lássam:

cseréljünk, mondtam,

s a nyerő lapot csontos,

nagy kezébe tettem.

 

BGJ.2007.12.18