TÜSKE

 

Kimerevített oxid.

Hold ezüstje.

Vonzok óvatos lelket,

magában álmodót,

hogy párom legyen,

vagy taszítom, hogy elkerüljön.

Fénykép vagyok szúette keretben.

Hajam hullik. Helyére.

Földre.

Léckerítésen, fogaim között

szóalkotó szellő kalimpál,

hintának érzi nyelvemet.

Számban szavak.

hangszalagjaimmal játszanak,

búgón bebújnak orrüregembe,

az esti csendbe bólintanak.

Él a fénykép.

Neked mesél.

 

Minden érintésem

átokszavakkal ötvözött.

Valaki, egy paraván mögött les,

és a tisztaságomra önt

vödörnyi szennyet.

Csendben hiszem,

többet kéne, hogy érdemeljek!

Saját ki- és meg nem élt összes

maradék holnapom

raktam asztalra.

Ítéljetek!

 

-csataloo-

BGJ. 20.......