LÓBIZOTTSÁG ELŐTT

 

Törpére sikerült nagyravágyás

a bakon adja a bankot.

Befogott jófajta választási zabbal,

lovat malaccal, ugye, nem érdemes

sem fogni, sem vesztegetni.

 

Korom miatt már nehéz

ügetni, a vágta álom.

Országszekér elé fogottan bamba ló,

a lábom ólom, vonom, vontatom

egykor nagy, most kisebbre deszkázott

batárom lommal rakottan.

 

Jóllakottan ritkán ér az este,

s bevallom, időnként

igásnak is elmegy a kedve a falástól,

a bőven osztott ostorcsapástól

nem termelődhet étvágy.

Aztán meg itt ez a sok rendelet!

Citromot lerakni

pártszékház előtt

nejlonzacskóban sem lehet,

rendszerellenes hangulatkeltés,

s túl kerek! 

A benne féligőrőlt

magért összekapnának a verebek.

Az szintén nem kívánatos!

 

A szemellenzőt is naponta rám kényszerítik,

s hogy jól lássam a jövőt,

hetven év előtti kor

filmjeit vetítik,

hol szépapám bóbitásan

cukrot zabált friss lányok kezéből

a Hargitán.

Talán öt éve, hogy lábam lebénult.

Mocsáron át hajtott

nagyorrú kocsis.

Húzd! –kérte. Húzd!

Nem vette észre a viperát.

A kígyó kicsi, de mérge tartósan romboló.

Sorvadt izommal, én, igavonó,

pecsétes obsitot kaptam.

Zabban dúskálni ugyan nem volt jogom,

de ellehettem a cigánysoron.

Nagy élet!

A versenyfuttatással rokon,

csak érmet nem adnak.

 

Most új gazda vizsgálja obsitom,

számolja lábam,

vizslatja juttatott porcióm.

Sokallja.

A hámot újra nyakamba akasztja.

Virít hízott pofával fenn,

a bakon.

 

Húzd! Ki tudja, meddig húzhatod!

Mondott valami effélét

egyszer egy költő….

 

Balog Gábor

-csataloo-

2011.05.20.