KETTEN

 

Csak besunnyog szobámba

észrevétlenül,

óvatos lépttel

hátam mögé kerül,

majd semmi súllyal leül,

bámulja, mit írok,

és kilesi a folytatást,

mielőtt papírra kerülne.

 

Másik egóm ő.

Gondolnád: meghasonlás,

tudat torz hasadása,

pedig csak játék,

mit játszani hagyok,

sőt játszom is.

Kiosztott szerep,

bevállalt skizofrénia.

 

Ő is én vagyok,

kettéosztott magam,

egyik múltban élőn,

múlttól gazdagan,

s egy anyagban létezőn,

itt fotelben,

kínlódva jelenben,

és félve jövőt.

 

Így, hát elvagyunk

mi ketten, az ő is én,

meg az én is én,

bízva és remegve,

egymást eggyé ölelve,

öregedőn.

 

BGJ.2007.09.08.