NŐMÁGUS

A varázslónő kék fürdőköpenyét levette.

A sárga kádba állt.

Fényesre csiszolt barna csempe

tükrözte éji fényben testét,

apró porszemek elfeledték

a légbeszállás misztériumát.

Vízcseppek beálltak körbetáncba,

a Hold ablakába kiült

valami, naponta visszatérő suhanás,

főzőcske-illat,

pénztárca-szag és lélekrobbanás.

Kalapjuk lengetve, ősi nap éjjelén

manók csoportosultak,

távoli hajnal felé, szélre

tett evoé-kiáltással vonultak

a kádban álló, nagyhatalmú,

varázslónő elé feloldozást keresve,

s az éteri, földre hullajtott

köpenye zsebében

csomókat, görcsöket oldva,

régi igékre kinyílt,

kinyílt a jégvirág.

Kölcsönpálcával vezényelt

tűzvarázs, szerelmi mágia

szteppelt vékonyka jégen.

Az égen, sötéten,

átsuhant egy tarka jégmadár.

Forró víz ömlött a kádba.

Magányba préselt lelkek

lélekvesztőkön csolnakáztak,

örvényes sodrásban

visszautat találtak

mágiában, álomban, hitben

megfogant elveszett gyermekükhöz.

Az akasztón, két törülköző között,

illattal megtelt páraködben,

billegett, billegett

a Idő.

Holnapot, új világot készül

szülni a Jövő.

Balog Gábor

-csataloo-

2021.12.19.